Idén már 20. alkalommal került megrendezésre a soproni VOLT fesztivál, melyből elég volt mindössze néhányon is ott lenni ahhoz, hogy az ember már csak a hangulatért is ellátogasson a rendezvényre, függetlenül a fellépők névsorától. Persze az idei felhozatal jócskán felsorakoztatott olyan neveket, amelyek önmagukban is jókora tömegeket mozgatnak meg. A Snow Patrol, a Faith No More, a Simple Plan, Iggy és a manapság mindenki által megkerülhetetlen Skrillex biztosan ebbe a kategóriába esik, de rajtuk kívül is tucatnyi minőségi zenekar érkezett idén a Lővérekbe…
Akadt téma bőven a fesztivál megnyitását megelőző egy-két hétben is, egyrészt a Blink-182 prágai koncertjének lefújása miatt, mely zenekart csak a balszerencse miatt nem sikerült már átcsábítani Sopronba. A másik beszédtémát a környezetvédelmi engedély meg nem adása jelentette, de miután minden illetékes megnyugodhatott a csilpcsalpfüzikék nyugodt pótköltéséről, minden akadály elhárult a beköltözés elől.
A Telekom Nagyszínpad korai műsorsávjában a hazai könnyűzenei élet legnépszerűbb képviselői ‘melegítették’ a közönséget a komolyabb falatokra, így a szerdai napon a Supernem és a Magna Cum Laude mutathatta meg magát több ezer ember előtt. Miután a két rádióslágergyáros csapat elköszönt, a walesi Lostprophets vette birtokba a deszkákat. Ian Watkins és bandája már a tavalyi Sziget alkalmával is vendégeskedett Magyarországon, de mivel idő közben kijött a ‘Weapons’ címre keresztelt új anyag, így az újabb látogatás is remekül lett beidőzítve. Amellett pedig, hogy rögtön a ‘Bring ‘Em Down’ dallal nyitottak, leginkább egy best of programot kaptunk a britektől, melyben Jamie Oliver billentyűs épp oly intenzitással vett részt, mint maga Watkins, ezzel óriási sikolyorgiákat kicsikarva a gyengébbik nem képviselőitől.
A Snow Patrol már azelőtt belopta magát a fesztiválozók szívébe, hogy még egyáltalán kiléptek volna a közönség elé. Hiába, Gary Lightbody és csapata egyértelműen az idei VOLT szupersztár csapata lett, köszönhetően első sorban az olyan slágereknek, mint a ‘Chasing Cars’ vagy a ‘Just Say Yes’. A skótokra természetesen tízezernél is több néző volt kíváncsi, de szerencsére az OTP-MR2 színpadon metalvillázó Children of Bodom ugyancsak rengeteg érdeklődőt vonzott magához. A finnek még a ’90-es évek második felében tettek szert komolyabb népszerűségre, mely az új évezred első éveiben világméretűre duzzadt. Alexi Laiho gitármágus, de igaz ez a többiekre is, kissé fájdalmas arccal mászott be délután a fesztiválra. Az egyértelmű fáradtság ellenére viszont olyan show nyomtak le, mintha csak időgépbe ültünk volna és azzal tekintenénk meg mondjuk 2003-as Summer Rocks-os koncertjüket. Ezt már csak azért is érdemes külön kiemelni, mert legutóbbi két lemezük közel nem tudott olyan erős dalokat felmutatni, mint a korábbiak. Szerencsére Alexiék is érezték, hogy itt a közönségkedvenc szerzeményekhez kell nyúlni, így az ‘Needled 24/7’-től az ‘Hate Me!’-n át az ‘Angels Don’t Kill’-ig bezárólag rengeteg klasszikus előkerült. Mindezzel pedig ismét felerősítették bennünk azt a kissé halványuló érzést, hogy a Children Of Bodom továbbra is fontos része a metalkulturának.
Az első nap utolsó érdemleges mozzanata Skrillex nevéhez fűződik, bár számomra még mindig nem teljesen tiszta, hogyan is kellene az ő munkásságához hozzászólni. A dubstep kultúra, mint olyan, nem tudott lázba hozni, arra a kevés időre, amíg még létezik, pedig már nem is érdemes próbálkoznom. Ha úgy vesszük viszont, hogy Sonny Moore-t láthattam a színpadon (az űrhajóban), aki a From First To Last élén már kölyökként bizonyított, rögtön érdekesebb a szituáció. Persze, mindez csak a srác történelmének része, ugyanis itt a ‘Bangarang’, valamint ‘Equinox’ közé nem sok hardcore/punk elem szorult. Egy közel másfél órás ugrálóvárban érezhettük magunkat, ahol egy félelmetesen jó hangzás megtámogatott lemezjátszó szórakoztatta a nagyérdeműt. Ide kapcsolódva a Spinner magazin egyik júniusi interjújában a kanadai Deadmau5 sütötte el a “We all push Play” szöveget, mely semmi újat nem mond, de mégis mindent a helyére tesz.
A VOLT második napján a The Carbonfools mutatta meg a Nagyszínpadon, hogy miért is érdemes velük komolyan számolni. A ‘Hideaway’ és a ‘Clublights’ dalok egyértelműen kiemelkednek a honi susnyásból, így Fehér Balázséktól még nagyot sokat várhatunk a közeljövőben. A csütörtöki nap első külföldi ‘szenzációja’ Katy B volt, de a brit hölgy egyszerűen a totális unalom megtestesítője lett rakatnyi feldolgozásával és a dubstep folyamatos erőltetésével. A rekkenő hőségben azért meglepően sokan bólogattak a Katy által mutatott semmire, de az is elképzelhető, hogy a tömeg már a Simple Plan fellépését várta tűkön ülve. A kanadai pop/rock csapat a tavalyi SZIN-re is meghívást kapott, ám akkor végül énekesük, Pierre Bouvier egészségügyi problémái miatt nem utaztak el hazánkba. Most viszont teljes erőbedobással vetették bele magukat első magyarországi bulijukba, ahol furcsamód a ‘Shut Up’ című nótával váltottak ki össznépi énekversenyt a közönség soraiban. Igazából bepótoltak mindent, amit az elmúlt tíz év során nem volt alkalmuk nekünk magyaroknak megmutatniuk, így sikerült az összes fontosabb dalt, köztük az aktuális rádióslágert, a ‘Summer Paradise’-t belesűríteni a programba. Sőt, még a Maroon 5-os ‘Moves Like Jagger’-t és egy kis Red Hot Chili Pepperst is adagoltak a vége felé, a szettet pedig a ‘Loser Of The Year’, valamint az ‘I’m Just a Kid’ zárta.
A Faith No More már a pár évvel ezelőtt Szigetes bulira is úgy jött, hogy soha többé nem látjuk őket, most pedig ismét saját magukat temették aktuális turnéjukon. Ha nem baj, akkor Mike Patton csapatának pont nem hisszük el, hogy itt a történet vége. Virágtengerben úszó színpad, fehéren elegáns zenészek, na meg egy kis TV voltak a főszereplők, utóbbin az olasz-német EB elődöntőt követte figyelemmel Patton, majd néhányszor közölte is a tömeggel az aktuális eredményt. Közben azért a ‘From Out Of Nowhere’, az ‘Evidence’ és az ‘Easy’ is felcsendült, na meg egy új dal, mely azért ugyancsak azt sejteti, hogy idén sem ér véget a FNM-sztori.
Fotó: Volt.hu
