A Doves az utóbbi évek munkáit nemrégiben egy válogatásalbum megjelentetésével zárta le, és most a tagok úgy döntöttek, hosszú szabadságra vonulnak, a következő években nem óhajtanak új számokat írni. Jimi Goodwin, az együttes énekese úgy véli, néhány év múlva visszatérhet a Doves, és ez esetben gyakorlatilag előlről kezdi pályafutását, nulláról épít újra mindent…

Néha jól esik egy kis lélegzethez jutni, már szerettünk volna kiszabadulni ebből a turné-album-turné körforgásból. Egyikünk sem áll készen arra, hogy két éven belül stúdióba vonuljon. Most új lapot kezdünk, és akármit is csinálunk a jövőben, az egy teljesen új kezdés lesz” – mondta Jimi Goodwin, a zenekar frontembere.

Goodwin elárulta: a Doves szabadságolása nem jelenti azt, hogy a tagok visszavonulnak a szakmától, ő maga például Guy Garveyvel, az Elbow zenészével készül közös kollaborációra.

„Évek óta beszélünk egy közös projektről Guyjal. Néhány számba már belekezdtünk, ezeket küldözgetjük egymásnak, de időre van szükség arra, hogy kiforrjon a dolog. Én magam is kíváncsi vagyok, mi fog kisülni belőle” – tette hozzá az énekes.

EmailMegosztásFacebookMySpaceTwitter