Nick McCabe gitáros és Simon Jones basszista először a Verve 2008-as lemezének készítésekor találkozott Davide Rossival, a Goldfrapp hegedűsével, aki besegített az album elkészítésébe, és jó viszonyt alakított ki a zenekar tagjaival. A Verve tavaly ősszel befejezte a visszatérő turnéját, és határozatlan időre (de legalábbis Richard Ashcroft szólólemezének elkészítéséig) felfüggesztette működését. McCabe és Jones azonban folytatni akarták a zenélést, ezért felhívták Rossit, nem lenne-e kedve csatlakozni hozzájuk. Nem sokkal később megszülettek a kollaboráció első dalai, az új zenekarnak Black Ships lett a neve…

A trió később Mig Schillace dobossal egészült ki négytagúvá, és azóta is ebben a felállásban dolgozik együtt, és készíti a bemutatkozó albumának dalait.

A tavaly őszi első találkozás óta a zenekar folyamatosan dolgozik az első lemezén. Lassú folyamat ez, amely sok odafigyelést és időt igényel, de az első kedvcsinálót hamarosan a közönség is meghallgathatja” – áll a zenekar közleményében.

-est-


Email
MegosztásFacebookMySpaceTwitter