A brit Kooks új lemezét Jim Abbiss producerrel (Arctic Monkeys, Kasabian, Editors) rögzítette New Yorkban és Londonban. „Az anyag zeneileg meglehetősen eltér a korábbi dolgainktól. Ez egy új zenekar, két új taggal, a hangzásunk pedig meglehetősen drasztikusan megváltozott. A gyökereink persze maradtak, a melódia továbbra is nagyon fontos, a szövegek pedig abból táplálkoztak, ami az elmúlt időszakban történt…eljutottunk a harmadik lemezhez és hat-hét évet töltöttünk turnézással.” – nyilatkozta Luke Pritchard Kooks-frontember. A zenekarban a két állandó tag, Pritchard és Hugh Harris gitáros mellett Peter Denton basszusgitáros és Chris Prendergast dobos zenél – az előbbi két éve, az utóbbi az idei évtől.