Teljesen őszinte leszek: A Hitman nem egy jó film… bár legalább lőnek benne. Sokat!

A fenti sorral tulajdonképpen össze is foglaltam a másfél óra rövid tartalmát. A film sztoriját szinte egy az egyben a Terminátorról koppintották: a tökéletes és emberi érzelmekre totálisan képtelen gyilkológép, nagy meglepetésünkre persze, megvédi a világ sorsa szempontjából kulcsfontosságú nő életét. Az egyik főgonosz pedig folyékony halmazállapotú páncélt visel a bőre alatt, amitől nyilván teljességgel sérthetetlen.

A forgatókönyv annyira kiforratlan, hogy akármelyik laikus jobbat ír, ha életében legalább egyszer már látott egy Dolf Lungren filmet. Ez azért is ad okot a csalódásra, mert a három forgatókönyvíró egyike, az a Skip Woods, aki a Kardhal sztoriját is jegyzi. Rendben, az sem egy műremek, de azért egészen korrekt munka.

Woods írta amúgy a 2007-es Hitman – A bérgyilkos forgatókönyvét is, ami szintén iszonyú nagy bukta volt akkoriban. A mostani filmet a régi valamiféle elvetélt rebootjának vagy inkább eredettörténetének szánhatták az alkotók, bár ez sem igazán derül ki a történetből.

A párbeszédek sokszor a megmosolyogtató kategóriáját súrolják, és bár van néhány poén, azok sehogy sem illeszkednek a történetbe. Valahogy nem áll össze egy kerek egésszé a sztori, olyan mintha különálló jelenetek pörögnének a szemünk előtt bárminemű kapcsolat nélkül. Van amúgy a filmben néhány jó menő kocsi, és pár remekbe szabott kasmír öltöny, na meg tényleg megszámlálhatatlanul sok vaktöltényt durrogtatnak el a szemünk láttára. A kameramozgások többsége leginkább a Benedict Cumberbatch féle Sherlock sorozatot idézi, a filmzene pedig Tarantino bármelyik alkotásában simán megállná a helyét. Röviden ennyi. Lehet hogy Dolf Lungren fénykorában ez elment, 2015-ben viszont már vajmi kevés egy sikeres akciófilmhez.

Köszönet az InterCom-nak a film vetítéséért!

Tonnányi vaktöltény (Hitman: A 47-es ügynök - kritika)
"Valahogy nem áll össze egy kerek egésszé a sztori, olyan mintha különálló jelenetek pörögnének a szemünk előtt bárminemű kapcsolat nélkül."
Ami tetszett
  • látványos
  • jó zene
Ami nem tetszett
  • a sztori
  • a párbeszédek
5Szerintünk
Olvasói értékelés: (2 Szavazások)
6.3