A Theory of a Deadman, mely most már csak simán THEORY néven fut épp ma jelentette meg legújabb lemezét Say Nothing címmel. A sokszoros platinalemezes csapat a tengerentúlon már régóta nagyágyúnak számít a mainstream rockban, de valahogy mifelénk eddig kevésbé tudták beverekedni magukat a köztudatba. Az új anyag viszont minden elemében tökéletes arra, hogy ez alaposan megváltozzon.
A THEORY-t időről időre a Nickelbackhez hasonlítják sokan, nem csak azért, mert mindkét banda kanadai és könnyen fogyasztható rockban utaznak, de anno a Theory of a Deadman Chad Kroeger kiadójánál indította be karrierjét. A „könnyen fogyaszthatóság” átka persze ugyanaz, mint a Nickelback esetében: legalább annyi rajongás, mint köpködés veszi körbe a csapatot, mely közel 20 éves karrierjüket is végigkísérte. Persze a karakteres frontember, Tyler Connolly és brigádja kedvét nem szegték a negatív visszhangok, ennek köszönhetően pedig az évek alatt olyan slágereket szabadítottak a világra, mint a 2005-ös Santa Monica és a 2008-as Bad Girlfriend, vagy a 2014-es Angel – ezek pedig jókora rajongótábort gyűjtöttek a banda köré.
A 2017-es Wake Up Call lemezen már érzékelhető volt, hogy a THEORY tovább finomított a hard rock hangzáson és poprockosabb irányban folytatják, de a Say Nothing albumra sikerült ezt valamelyest tökéletesíteni. Meg kell mondani, az az út amit a banda most kijelölt magának, nagyon jól áll nekik. Ráadásul ezúttal mintha slágerekből is több jutott volna az anyagra. Rögtön a hónapokkal ezelőtt bemutatott History Of Violence egy azonnal fülbemászó, ragadós nóta lett, ráadásul nem is lehet túl könnyen ráunni. Nem sokkal később a Strangers, a lemez címadó Say Nothing és legutóbb a World Keeps Spinning is felvezette az albumot és ezek közül egyik sem lógott ki a sorból, szinte már borítékolható volt, hogy erős anyaggal nézünk szembe január 31-én.
Ez pedig így is lett – nagyjából, mert azért a lemeznek vannak rövidebb gyengébb periódusai is, de ezek tényleg háttérbe szorulnak most a minőségi dalok mellett. Az album egyik, ha nem a legnagyobb slágeréről nem is rántották le a leplet a mostani megjelenésig – a Ted Bundy ugyanis nálunk nagyon betalált. A dal egy elköteleződni nem képes férfiről szól, akit egyetlen nő sem tud megváltoztatni – biztosak lehetünk benne, hogy ez egy elég személyes hangvételű szerzemény Connolytól. Persze nem csak ilyen témájú dalokkal van felvértezve a kiadvány, hiszen a családon belüli erőszak a (History of Violence), a rasszizmus és a jelen kor politikai csatározásai, égető problémái (Strangers), valamint némely dalban a depresszió témája is felmerül. Ehhez illően az album hangzása is kellően változatos. A zongorabetétek és a karcos gitár témák mellett gospel kórus (Quicksand) is színesíti az amúgy is elég változatos korongot.
Hogy a Say Nothing lesz a THEORY nagy durranása, azt majd a közeljövő eldönti, mindenesetre ezzel a 10, többnyire erős dallal felvértezett albummal ismét szintet léphet a zenekar. E mellé már csak egy magyar koncertet kívánnánk, semmi többet.
