mightyboosh

Julian Barratt & Noel Fielding

Négy évtizeddel ezelőtt a Monty Python elindított valami különlegeset avilágban, de leginkább a szigetországban. Olyasfajta humor vette kezdetét akkor és ott, amilyet csak nagyon kevesen tudtak méltóképpen folytatni. Persze kivételek akadtak a múltban (Csengetett, Mylord?, Fekete Vipera) és a jelenben is, hiszen cikkünk tárgya, a The Mighty Boosh azon kevés formációk közé tartozik, melyeknek sikerült visszaadni valamit az igazi angol humorból. És tette mindezt úgy, hogy ma már sok millióan rajonganak értük. Hogy hogyan értek el ekkora sikert? Hát lássuk…

1998-ban indult minden, mikor is Julian Barratt és Noel Fielding, két stand-up komikus egyesítette erejét, és közös fellépéseket kezdtek el nyomni londoni klubokban, bárokban. Kitaláltak maguknak két lökött karaktert, Howard Moon-t( Barratt), a jazz fanatikust, és Vince Noire-t (Fielding), az exhibicionista ‘mod’-ot. Történetüket pedig egy különös állatkertbe helyezték. Még ekkor csatlakozott hozzájuk Rich Fulcher, mint a meleg állatkert igazgató, Bob Fossil. De szerepet kapott Fielding testvére is, Micheal, aki egy másik bolygóról érkezett sámánt játszik (Naboo the enigma), valamint Noel egyik legjobb barátja is Dave Brown, aki a beszélő, ám ennek ellenére nem túl intelligens gorilla (Bollo) szerepét kapta.

A csapat

1998-ban elkészült az első show, The Mighty Boosh címmel, majd ’99-ben egy újabb: Arctic Boosh. De az első komoly sikert az Autoboosh hozta meg 2000-ben: a BBC brit közszolgálati csatorna rádiószériát rendelt a sorozatból! Négy évvel később már a TV képernyőkön kötött ki a produkció. A The Mighty Boosh első szériája nyolc részből állt. Rögtön hatalmas tömegek kezdtek rajongani a sorozatért Angliában, aminek következtében jött a folytatás egy évvel később újabb hat résszel. Ekkora azonban már változott a koncepció. A szereplők elhagyták a Zooniverse varázslatos világát, amit egy daltson-i garzonlakásra cseréltek, de sorozat és a szereplők népszerűsége tovább gyűrűzött. Az újabb lépcsőfokot egy új, színpadra írt történet a The Ruby of Kukundu jelentette, mellyel körbeturnézták Nagy-Britanniát, majd megjelentették DVD-n is!

Noel Fielding

A TV sorozat két évig szünetelt, majd 2007 novemberében jött a harmadik széria, mely ismét egy új koncepciót követett. Ezúttal a második szériából megismert bérház alatti second-hand üzletbe költözött a történet. Az új évad első részét közel egy millióan követték nyomon a tévében, aminek sikerén felbuzdulva a BBC Three csatorna egy teljes estét szentelt a The Mighty Boosh-nak, ahol dokumentumfilmeket és a szereplők kedvenc részeit vetítették. Innen is volt hová fejlődni: 2008. június 5.-én egy egész napos The Mighty Boosh zenei fesztivált rendeztek Kent-ben. Ezekben a hónapokban pedig ismét rengeteg állomásos színpadi turnéjukat folytatják Barraték. Készülőben van saját zenei albumuk (nem a sorozat zenéivel, azok külön jelentek meg), egy könyv, valamint egy egész estés film is szerepel a terveik között.

díjeső: sok sör és egy kifejező szobrocska

A Boosh-t csak az tudja átérezni igazán, aki legalább egy epizódot végignézett eredeti nyelven, ugyanis a Cool tv-n vetített első évad szinkronos változata hatalmas kudarc volt a nézők és a csatorna számára is. Marad a reménykedés, hogy egyszer talán a magyar közönség is felnő ehhez a varázslatos Mighty Boosh jelenséghez.