Ha egy zenekar olyan népszerűségnek örvend itthon a fiatalok körében, mint a The Grenma, akkor teljesen felesleges megkérdezni, hogy mi is olyan különleges egy banda hatodik szülinapi bulijában. Egyszerűen csak van rá igény, hogy akár havonta megünnepeljenek valamit a rajongóikkal karöltve, ha most éppen az egy hat éves múltat ölel fel, akkor azt. Mielőtt még elárulnánk azok számára is, hogy milyen volt a Gödörben megtartott mulatság, érdemes kitérni a meghívott vendégekre is… Az After Classes nem ismeretlen a hazai pop punk palettán. Bár az évekkel ezelőtti felállásból már csak Sebestény Balázs énekes maradt hírmondónak, azért a jelenlegi tagokban is bőven van potenciál. Zenéjük receptje egyszerű, fogós, mégis van még egy fontos dolog, ami a banda körül jelenleg még nem igazán tapintható: a hozzáértő közönség. Félreértés ne essék, szó sincs itt elitizmusról, de amíg egy banda olyan stílusban próbál meg itthon letenni valamit az asztalra, melynek legnagyobb tengerentúli képviselői sem jutnak el a hazai fülekbe, addig kissé sziszifuszi munkával néznek szembe a srácok. Mindenesetre a tegnap rájuk kiszabott szűk fél órában a gyenge hangzás ellenére is bizonyították, hogy nem csak a dalírásban jeleskednek, hanem az itthon szintén nem annyira megszokott női-férfi (Kovács Dorottya és Sebestény Balázs) duettekben is.
A Kötelező Közhelyek zenekarral már nem egy alkalommal volt alkalmam találkozni. A tavaly ‘Hepaj’ címmel megjelent kislemezük nálam bátran pályázott az év legrosszabb hanganyag díjára, így most is kissé félve közelítettem a Gödör sarkában felállított színpadhoz. Azt mindenképp a javukra kell írni, hogy humorban, előadásmódban teljesen rendben vannak, az más kérdés, hogy a rettenetesen erőltetett dalszövegek egy jól irányzott gyomrossal érnek fel. Hogy ez utóbbi a többséget nem zavarta, arra remek bizonyíték, hogy már az első dal közben sokan együtt ugráltak, énekeltek a bandával. És talán akkor itt egy kicsit gondolatban vissza is kanyarodhatunk az After Classes-nál már pedzegetett problémára, már ami a hazai igényeket illeti: a többség nem teszi magasra a lécet.
Természetesen a legnagyobb tömeg, kicsit sem meglepő módon a The Grenma produkciójára gyűlt össze. Azt nem titkolom, hogy Szalay Csongiék zenéje nem az én világom, de hogy mindenképpen elismeréssel kell beszélni a mögöttük hagyott hat évről, az kétségtelen. A kezdeti időkben jellemző, kissé felesleges, divathullámra épülő megjelenést szép lassan maga mögött hagyta a trió, így aztán ma már tényleg nem lehet felettük más alapján ítélkezni, kizárólag a zenéjüket ismerve. Ez a zene pedig ha mindenképpen besorolást kéne hogy nyerjen, akkor valahol a Rise Against és az Alvin és a Mókusok között fekszik félúton. Talán mondani sem kell, aki miattuk jött el erre a keddi estére, az teli torokból üvöltötte a kb. egy órányi Grenma-életmű legfontosabb darabjait. Na és persze nem lenne szülinap a szülinap, ha a rajongók nem lepték volna meg Csongiékat egy kis tortával is, úgyhogy a koncerten ledolgozott kalóriák szép lassan vissza is kúsztak a helyükre. Hogy a hetedik, nyolcadik, kilencedik születésnap is kap-e majd egy önálló estét a The Grenma részéről az egyelőre talány, de hogy különösebb alkalmak nélkül is nagy tömeg várja őket minden állomáshelyükön az egészen biztos.
És akkor itt véget is ért az este, legalábbis a vendégek 95 százaléka úgy gondolta, hogy a Velvet Stab már nem ér annyit, hogy akárcsak pár perc erejéig belelessenek. Ezt inkább nem kommentálnám, még úgy sem, hogy tudjuk, a The Grenma-fanok nagy részének tízkor bizony takarodót fújnak otthon. Kongó nézőtér előtt csaptak a húrok közé a srácok, majd szép lassan összegyűltünk vagy húszan. Profi kiállás mellé profi előadás társult, és itt még az az amúgy igen elhibázott lépésnek tartott tény sem zavart nagyon, hogy az utóbbi időben magyar nyelven dalol a banda. Így kaptunk egy remek lezárást ehhez az estéhez, az említett zenekarok rajongói pedig legyenek résen, mert a közeljövőben igyekszünk mindegyiküktől kisorsolni majd egy-két ereklyét itt a ShortScore-on.
