Október 29-én a bécsi Gasometerben lépett fel napjaink egyik legjobb rock zenekara, a New Jersey-i The Gaslight Anthem. Pár órával a remekül sikerült koncert előtt lehetőségünk nyílt beszélgetni a csapat két tagjával, a dobos Benny Horowitz-cal és a basszusgitáros Alex Levine-nal, akik többek közt elmondták azt is, hogy miért nem akarnak úgy koncertezni, mint a Foo Fighters, miként kerültek kapcsolatba Bruce Springsteennel, valamint azt is megtudtuk, hogy terveznek-e Budapesten vendégeskedni.

A legtöbb zenekar mindössze egy setlisttel készül egy-egy nagyobb turnéra, de ahogy átnéztük az eddigi állomásaitok dallistáját, jó ötven különféle dalt látunk, melyet estéről estére kevertek. Hogyan döntitek el, hogy éppen melyik kerül egy adott este műsorra?

Alex: Igazából Brian (Fallon) mindössze húsz perccel a színpadra lépésünk előtt dönti el, hogy mit is játszunk. Néha még a sorrendet sem tudjuk és a szám kezdésénél jövünk rá, hogy mi is következik. (nevet)

Benny: Tegnap este például az utolsó pillanatban adtunk még hozzá négy dalt a setlisthez, szinte mindig történik ennek kapcsán valami váratlan nálunk, ott a több ezer ember szeme láttára. Próbáljuk az egészet a valódi rock ‘n’ roll szellemiségben megtartani, hogy ne legyen unalmas a show, mindig tudjunk újat mutatni, ez pedig így nekünk is sokkal izgalmasabb. Például pont tegnap este vettünk elő a Drive című dalunkat, amit több mint hat hónapja nem játszottunk el sehol és mi is nagyon örültünk neki.

Alex: Nem igazán tudnánk úgy csinálni ezt mint mondjuk a Foo Fighters, akik estéről estére ugyanazt adják elő. Valószínűleg pár nap után megőrülnénk.

Sokunkat megleptek azzal, hogy a legutóbbi lemezen egy Nirvana dal feldolgozása hallható, miközben Ti inkább a klasszikus, ’70-es évekbeli dalokhoz szoktatok nyúlni. Miért esett a választás a Sliverre?

Benny: Mostanában sokat beszélgettünk arról, hogy kinek mi a kedvenc zenekara és meg is jegyeztük, hogy fiatalabb korban sokkal könnyebb valami cool előadót, például Tom Petty-t a kedvencednek nevezni, mint a valódi favoritokat beismerni. Számomra a Nirvana életem egyik legmeghatározóbb zenekara. Ott vannak a Top 3 kedvencem között, csak mert akkora hatással voltak rám gyerekként. Mindössze 11, vagy 12 éves lehettem mikor kijött a Nevermind és nekem az egy óriási dolog volt, akkor kezdtem el dobolni.

Alex: Azt, hogy a Sliverre esik a választásunk, mindössze két nappal a stúdióba vonulás előtt döntöttük el végleg. Mindenki maga megtanulta otthon a saját részét, aztán a felvételeknél szépen összeraktuk a dolgot. Nekem egyébként szintén külön öröm volt, hiszen őrült jó basszus téma van benne.

Vannak újabb feldolgozásötleteitek is?

Benny: Most épp egy Bright Eyes dalt tanulunk közösen Dave Haus-szal, aki itt van velünk a turnén is.

Alex: Emellett pedig van több korábbi átdolgozásunk is, ami néha a feledés homályába merül, aztán az egyik bulin egyszer csak elővesszük a semmiből. Többször megesett már velünk hasonló.

Nemrég a Universal kiadó fennhatósága alá szerződtetek. Milyen módon változtatott ez a dalíráson, esetleg a zenekar életén?

Benny: A dalírás folyamatában nem változott semmi sem ettől, ugyanúgy csinálunk mindent, ahogy tettük azt korábban is. Mielőtt leszerződtünk volna bármilyen kiadóhoz, fontos szempont volt, hogy az irányítás megmaradjon a mi kezünkben. Ha ezt nem akarták biztosítani, akkor nem kötöttünk üzletet. A turnézási lehetőségeket, az ismert producert és a nagy stúdiót leszámítva nem változott meg körülöttünk semmi. Ami viszont megváltozott, az maga az üzleti szemlélet. Egy egész hálózatnyi ember vesz most körül minket. Ülnek egy irodában hatan, akiket mi nem is nagyon ismerünk és mindenki dolgozik valamit az anyag kapcsán… és ez van szerte a világban mindenhol. Ez így sokkal kevésbé személyesebb, mint korábban volt. Igazából még a nevünket sem tudják, hiszen nem mi, a zenekar hozza nekik a bevételt.

Alex: Ja, de ha találkozunk akkor megölelnek és puszit szórnak, mintha csak a szüleink lennének.

Mindent egybe vetve viszont jó döntés volt leszerződni, ugye?

Benny: Még mindig benne vagyunk az egész sűrűjében. Sokan, akik korábban nem is hallottak rólunk, most a rajongóink lettek, ez nagyon szuper dolog. Ez volt az elsődleges szempont, mikor otthagytuk a Side One Dummy Records kötelékeit, szerettünk volna sokkal több emberhez eljutni. Mielőtt leszerződtünk volna sok független és nagy kiadóval is beszéltünk, meghallgattuk mások tanácsait. Azt gondolom a lehető legjobb döntést hoztuk végül a Mercury-val.

Hogyan kerültetek kapcsolatba Bruce Springsteennel? Ő volt Brian gyerekkori példaképe, de Ti hogyan éltétek meg a közös fellépéseket?

Benny: Ha minden igaz a fián keresztül hallotta először a zenénket, aki nagy rajongónk, aztán nem sokkal később Brian és Bruce egy karácsonyi koncerten összefutottak, majd a rá következő évben a Glastonbury fesztiválon egy napon lépett fel ő is és mi is. Kb. 10 perccel a fellépésünk előtt megjelent a backstage-ben, köszönt nekünk, mondta hogy szereti a dalainkat, mi meg ott figyeltünk leforrázva és kerestük az állunkat. Egy igazi életre szóló élmény volt, aztán így már könnyebb lett a közös fellépéseket összeegyeztetni.

Azt még áruljátok el nekünk, hogy megfordult valaha a fejetekben egy magyarországi koncert lehetősége?

Alex: Ó, igen! Szeretnénk játszani Budapesten, igazából nem is tudom miért nem voltunk még nálatok…

Benny: Bárcsak lenne valami jó indokunk, amiért mondhatnánk, hogy emiatt meg amiatt nem mentünk Magyarországra, de nincs ilyen. Egy turné leszervezésekor meg kell bíznunk a saját embereinkben. Ha a turnéfelelős azt mondja, hogy itt és itt éri meg játszani, akkor abba mi nem szólhatunk bele, hiszen nem tudjuk, hogy például Budapesten mekkora közönség várna minket, míg máshol, a bejáratott helyeken nem kell számolgatni.

Alex: Viszont lehet, hogy jövőre, mikor újra leülünk együtt beszélgetni, azt már Budapesten tehetjük meg. Ami biztos, hogy én nem nagyon gondolkodtam soha az egyes állomásokon, hiszen mi ott vagyunk a turnén és szimplán mozgunk helyszínről helyszínre.

Benny: És akkor én most bocsánatot is kérek, hogy eddig nem léptünk fel Magyarországon, de amint vége ennek a beszélgetésnek, jelezzük a megfelelő emberek felé, hogy vegyék fel a listára Budapestet. Próbálunk ott lenni nálatok is a következő turné alkalmával, találkozzunk Budapesten!

Interjú: Gál Gergely/Sugár Andor
Fotó: Hencz Péter