Az amerikai rockzenekar hat év után megvált dobosától. A 30 esztendős Bob Bryar 2004 nyarán került a zenekarba (Matt Pelissier helyére), ám a zenekar aktuális közleménye szerint egy hónapja távozott az együttesből. „Nehéz és fájdalmas döntés volt ez mind a négyünk számára. A legjobbakat kívánjuk számára a jövőben, és szeretnénk, ha ti is így cselekednétek” – fogalmazott a zenekar rajongóknak szóló üzenetében Frank Iero gitáros, aki azt is hozzátette: a My Chemical Romance továbbra is stúdiózik, és új dalokon dolgozik, melyeket egyébként a majd az idei év során megjelenő új MCR-lemezen ismerhet meg a közönség.

-mr2-

EmailMegosztásFacebookMySpaceTwitter