[vc_row][vc_column width=”1/1″][vc_facebook type=”standard”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Armando Iannucci szenvedélyesen vonzódik a politikához. A nyugati demokráciák kifigurázása után (Az alelnök, Egy kis gubanc) a rendező most kelet felé fordul, hogy több mint 60 év távlatából vegyen látleletet Sztálin rettegett diktatúrájáról. A direktornak sikerült is ideget szúrnia a sziporkázó komédiába csomagolt kőkemény kritikával, Oroszországban ugyanis azonnali hatállyal betiltották a művét.  

A film egy sallangoktól és erőlködéstől mentes klasszikus komédia, amit manapság már igazán ritkán látni a vásznon. Iannucci nem erőlteti túl a poénokat, leginkább az abszurditáson alapuló helyzetkomikummal operál. Könnyed, cinikus humora sokszor talán paródiába hajlik, a végeredmény azonban mégsem az, helyette inkább tűpontos lenyomatot kapunk a diktatúrák drámaian bizarr működéséről.

A történet a Sztálin halála után kirobbanó ádáz hatalmi harcról szól, író-rendezőnk pedig nagyon ügyesen keveri a valós részleteket a fikcióval. Nem színezi ki túlzottan az eseményeket, csak pont annyira formálja át őket, hogy kimaxolhassa a szituációkban rejlő szellemes részleteket.

Iannucci az egyik pillanatban még úgy láttatja a Sztálin pozíciójára áhítozó hatalmasokat, mintha csak hetvenkedő kamasz srácok lennének, akik attól félnek, hogy cigizésen kapják őket az iskolaudvaron, aztán a következő pillanatban a végtelenségig lecsupaszítja őket, hogy csak az önzés és a hatalomvágy csúf maszkját lássuk rajtuk.

Magát a történetet igazán nehéz lenne elmesélni, ugyanis a valós és kitalált konspiráció keveréke olyan mértéket ölt, hogy a film jócskán nyújt majd újdonságot még akkor is, ha már sokadszorra látjuk. Direktorunk mérhetetlenül sokat beszélteti a színészeket, a bravúros párbeszédek pedig olyan élvezetesek és természetesek, akárcsak a jól időzített improvizáció.

A színészgárda a maximumot hozza. Steve Buscemi, Michael Palin, Jeffrey Tambor, Jason Isaacs tökéletes és egységes csapatot alkotnak, körülük mégis kitűnik a kevésbé ismert Simon Russel Beale, akinek igazán erőteljes és feledhetetlen a játéka.

Iannucci munkája ugyan önmagában is prímán megállja a helyét, amitől azonban mégis igazán érdekes és kiemelkedően fontos lesz, az pontosan a ráadott orosz reakció. Ez a felháborodott tiltakozás, ha jobban belegondolunk egyenesen félelmetes. Láthattunk már ilyet nem is olyan régen, amikor Seth Rogan agymenése Az Interjú komplett világpolitikai botrányt okozott. A két film közti különbség azonban mégis óriási. Míg Rogan diktátora most is él és virul Észak-Koreában, addig Iannucci embere és a hozzá kötődő rettegett kor elviekben már nagyon is halott és a demokrácia vette át a helyét. Bár azt mindenki tudja, hogy Sztálin élt, él és élni fog! Főleg akkor, ha hagyjuk neki!

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

Sztálin halála (kritika)
Iannucci munkája ugyan önmagában is prímán megállja a helyét, amitől azonban mégis igazán érdekes és kiemelkedően fontos lesz, az pontosan a ráadott orosz reakció.
9Szerintünk
Olvasói értékelés: (3 Szavazások)
9.2