A töménytelen mennyiségű klubkoncert és egyéb fesztivál közepette gyakorlatilag észre sem vettük, hogy ismét eltelt egy év a tavalyi Sziget óta, ami azt jelenti, hogy most öt napon keresztül megint csak elvonulunk a hétköznapok elől, birtokba véve azt a placcot, ahol idén többek között a Muse, a Kasabian, az Enter Shikari vagy a 30 Seconds to Mars is megfordul. Kihagyván a -1. és a 0. napi programokat, a ShortScore-szerkesztők számára csak szerdán bőgött fel először az idei ”szigetmotor”, ami nagyot akart szólni, de tényleg csak akart…

Az első nap Nagyszínpados programja a Gwarral kezdődött, ami számomra kissé értelmezhetetlen húzás. Ez a zenekar három éve még a Kultiplex szűk falai közt lépett fel, de zeneileg azóta sem történt semmilyen előrelépés a bandán belül. Hogy látványelemekkel rendesen felfegyverezték magukat, az vitathatatlan, de nem biztos, hogy egy művért fröcskölő óriáspénisz megállja a helyét a Nagyszínpadon, még ha csak délután három óráról is volt szó.

A Gwarral egyidőben a Grenma szórakoztatta a népet, a Headbengers Ball sátorban megtartott bulin pedig még a nap egyik sztárfellépője, az Ill Nino legénysége is elismerően bólogatott.

A Toy Dolls produkcióját kihagytuk, de mivel aznap várt még ránk egy Bad Religion buli is az A38-Wan2 színpadon, így nagyobb könnycseppeket nem kellett hullatnunk a mulasztás miatt. A Ska-P viszont évről évre bizonyítja a Szigeten, hogy megunhatatlanok, legalábbis a külföldről érkező fesztiválozók szerint biztosan. Az együttes fellépése alatt gyakorlatilag bozótvágóval lehetett volna csak kettéhasítani azt a füstmennyiséget, amit a kb.egy órára punkká avanzsálódott tömeg kipöfékelt magából. A szinte már orrfacsaró hasis önkéntelen inhalálása közben leszűrhettük azt is, hogy a spanyol ska-legendák egyik legnagyobb hátránya ugyanaz, mint amit a legtöbben imádnak is bennük: minden számuk tök egyforma.

Este nyolc felé, már az összes The Hives-rajongó, érdeklődő felsorakozott a Nagyszínpad előtt, hogy aztán kapjunk egy jó, de nem rendkívüli módon kiemelkedő ízelítőt a svéd rock n roll gépezetből. A magukat szimplán csak a világ legjobb zenekarának tartó társaságnak nyilán nem kell a szomszédba mennie egy kis humorérzékért. Howlin’ Pelle Almqvist énekes egy igazi showman, akkor sem hagyja, hogy figyelem lankadjon, mikor azt már a langyosodó produkció ’megkívánná’. Szerencsére itthon még az is ismeri őket, aki nem is tud arról, hogy egyáltalán léteznek, köszönhetően a nem csak egyetlen reklámban felcsendülő ‘Tick Tick Boom’ című slágernek. Itt szerencsére nem csak ez váltott ki komolyabb őrjöngést, de tény, hogy még mindig nem nagyon született ennél jobb Hives-nóta. Mindeközben Howlin előszeretettel tapiztatta magát a lányokkal, majd nem sokkal kilenc óra előtt, egy jópofa szoborrá merevedős bohóckodás után szépen el is búcsúztak mindenkitől.

A Madness helyett a lassan-lassan veteránnak számító Children Of Bodom koncertjére siettünk, de a legnagyobb ökölcsapást nem Alexi Laiho riffjei, hanem a minősíthetetlenül szar akusztika osztotta ki. Már elnézést a szervezőktől, de hogy a lófarokba lehetséges az, hogy hosszú évek óta legalább egy elfogadható hangzást képtelenek összehozni a metal sátorban? Duzzogva bár, de azért amennyit bírtunk így is megnéztünk a finnek műsorából, konstatálván, hogy legalább ők igazán jól érzik magukat.

Hogy aztán tovább fokozódjon a csalódottság bennünk, arról az A38-Wan2 színpad gondoskodott, ahol a várva várt Bad Religion buli éjfél előtt nem sokkal vette kezdetét. Azok a szerencsétlenek, mint amilyenek mi is voltunk, akik már csak a sátor hátsó harmadába fértek be, gyakorlatilag annyit hallottak az idén harminc éves punk-legendák zenéjéből, mint ha az csak valahonnan jó mélyen a víz alól szólna. Greg Greffin és csapata mindenesetre egy (papíron) abszolút ütős best of programot barkácsolt össze, arról tényleg nem ők tehettek, hogy még így sem lehettünk egyáltalán elégedettek. Ezt fokozta az is, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén sem volt már kivetítő ezekben a sátrakban, nehogy véletlenül bárki is lásson valamit a fellépőkből.

Kissé csalódottra sikerült az első nap, és az élmények is keserédesek, de talán 12 ezer forintos napijegyek mellett elvárható lenne, hogy vállalható minőséget kínáljanak a szervezők minden látogató számára.

Természetesen a lelkesedésünk így is töretlen, a mai napon megnézzük, mit tud Johnny Rotten a Sex Pistols nélkül, milyen a finn metal, ha minden tag arcát babasimaságúra plasztikázzák, vagy milyen is a Gorillaz Damon Albarn hiányában. Holnap ezekről is beszámolunk Nektek.

(képek: sziget.hu )

EmailMegosztásFacebookMySpaceTwitter