A Suicide Silence egyértelműen az egyik legdivatosabb zenekarnak számít manapság, mármint az extrém metal világában, amit egy ideje deathcore-nak is sokan csúfolnak. Így aztán persze nem volt kérdéses, hogy nagy tömeg lesz rájuk – na meg az After The Burial/Bleed From Within párosra is – kíváncsi. Mi sem engedhettük meg magunknak azt a luxust, hogy nem képviseltetjük magunkat a rendezvényen, így aztán Barth Bandi barátunkat kértük meg, hogy nézze meg, majd foglalja Nektek össze a látottakat. A beszámoló kissé rendhagyóra sikeredett, de reméljük kedvetekre való lesz. Aki pedig lemaradt a buliról, annak talán jó hír, hogy a pletykák szerint nem kell sokat várni a Suicide Silence újabb pesti fellépésére.
Május idusán erős illata volt a júniusnak, elég szépen ellátták fővárosunkat csodaszép koncertekkel. Nem terveztem semmit, főleg, hogy június 20-ig már a 3. fesztivált tudhatom magam mögött, úgy csattanjon, ahogy érezzük. Sajnos ki is hagytam a Bring Me The Horizon akcióját pár napja, a Suicide Silence esetében a hiányzás nem képezheti lehetőségek tárgyát, menni kell.
Tavasszal még az All Shall Perish volt kiírva előzenekarnak, de valamiért lemondták az egész turnét. Facebookon ment is a sírás-rívás, hogy jaj ezért vették meg a jegyet,de szar, most mi lesz. Hiába jeleztem mindenkinek, hogy inkább tegyék össze a két kezüket, Bleed From Within ritkán játszik a környéken. Az ASP ellenben minden évben látható, csak hát ahhoz ki kell menni Bécsbe, ami sok embernek visszatartó erő. A magyaroknak – főleg a főfalusi alakoknak – szinte csak az a jó, amit a seggük alá raknak. De ne kanyarodjunk el.
Tityvel Ceglédről felstoppoltunk Budapestre, mivel a vonat jegyárak már nem annyira barátiak, mint 5-6 éve. Időzítésünk tökéletesen szerencsés volt: M5 bevezetőn 1 perc várakozást követően átszálltunk Tanárúr kocsijába, így egyenes út vezetett a Dürer melletti parkolóba, ahol sörökkel egyetemben zenebutikot is nyitottunk. Jött Zolika, Hegyi, Fazy család stb.. néhány hiányzástól eltekintve végre kicsit összejött a társaság. Vártuk is a pontos, 20:00-as kezdést, de jó magyar szokáshoz híven csúszással indított az egész este. Ekkor még be se lehetett menni a nagyterembe, kint is tobzódott az aránylag elegendő létszámú sor. Talán fél 9-re rendeződött a helyzet.
Bele is néztem az After The Burialba. Éppen elkaptam az egyik jobb számukat, de valahogy nem nyűgöztek le, ezért visszanéztem a kocsihoz a többiekhez. Pont összefutottam a BFW gitárosával, akitől legalább a kezdésük időpontját megtudtam. 21:45-kor szinte pontosan nekifogtak. Nagy volt az öröm. Jöttek is a szép számok. Talán ekkor már a jónép is érezte, nem is nagy tragédia ez a zenekar csere. Ezek a skótok szépen odatették magukat. Jó hangulat uralta a termet. Néha soknak éreztem a tömeget, ahol természetesen ismét volt karate klub, de ekkor még nem súrolta az ingerküszöbömet. A végén bedobott The Healing c. klippes számukkal feltették a tetves pontot a rohadék i-re. Csodaszép zárás.
Rövid szünet alatt már bent söröztünk, nem volt kedvem lekésni az est fő zenekarát , a Suicide Silence-t. Szépen be is álltunk a hangosítás elé. Pedig általában a jobb szélét preferálom, de ott annyian voltak, hogy inkább centeren telibe élvezzük a műsort. Így is lett volna, ha a sok karatekid nem nyomorékol már megint. Nekik szinte mindegy milyen számok szólnak éppen, csak meg lehessen mutatni mekkora kemény legények. Aztán mikor másodszor préseltek oda a hangosítás korlátjához megelégeltem. 2-3 arcot előre löktem, hogy most már el lehet takarodni. Valami elbaszott elgondolás játszódhat le az agyukban: elől semmi mozgás csak minél jobban zavarjuk a körben álló nézőket, mert az a menő és nagyparaszt.. Voltam már jó pár – talán több – ilyen koncerten, mint ezek a kibaszott nagy hősök, de az, hogy azt se hagyják nyugodtan koncertet nézni, aki szinte a szélén áll… amatőr youtube-on nevelkedett szarbrigád.
Szerencsére a koncert felénél elült a lelkesedésük, végre előre húzódott a kölyök klub. Mi meg átértékelhettük a hallottakat-látottakat. Az egész koncert elég masszívra sikeredett és ekkor jöttem rá (lehet keveset ittam és volt időm gondolkodni?:)): A Suicide Silence-ben van 3 metálarc gitáros (egyiken Misery Index poló) akik mélyre szántó riffeket basznak az ember arcába. Élükön egy remek hangú énekes, akinek még jól is áll ez a nyakig varrt megoldás, csak hát ez a „jelmez” magával húzza azt a réteget, akiknek igazából semmi keresni valójuk egy ilyen koncerten. Mert az egész zenéjük sokkal betegebb, mint az, hogy pár cicababa a hardcore lovag barátja védelme alatt az első sorban csorgassa a nyálát Mitchre, az énekesre (akit most már neveznék inkább egy tetováló magazinból szökött bábunak). Nem akarok senkit se megbántani, – mert hát akinek inge, na AZ vegye magára – egyszerűen ilyen világban élünk…
Tityvel van viszonyítási alapunk (SS-t láttuk tavaly télen Bécsbe, BFW-t tavaly nyáron). Mindkét esetben sajnos ez a mostani egy megfáradt, eltorzult averziója volt a múltban kapott kellemes pofonoknak. Tudom, nem illik hasonlítgatni, de ez az este nem tett ki magáért. SS alatt nekem a zene kásásnak tűnt, az ének nem volt rendesen felhúzva, sokkal jobban rá kellett volna ereszteni a jónépre az amúgy nagyon jó hangszálakkal rendelkező énekes hányásait. Tity kedvenc számát, a No Pity for a coward-ot az elején fel se ismerte.:)
De hát mi csak a végfelhasználók vagyunk és végül is jóérzésektől duzzadva hagytuk magunk mögött a termet, természetesen csak bevásároltam egy BFW polót 4.000 ft-ért. Pedig hányszor megfogadtam, hogy koncerten egy jó darabig nem szabad a merchbe fektetni a pénzemet. De hát a jó zene nagy úr.
Hajnal 2-kor visszaértünk Ceglédre. Besörözött fejjel 2,5 km-es egészségügyi séta hazáig majd 2 db pikáns halkonzerv társaságában kidőltünk. Budapest most megért egy estet!
-Barth Bandi-