A Stone Sour, az aranylemezes, Grammy-jelölt rockzenekar büszkén jelenti be, hogy stúdióba vonult rögzíteni negyedik sorlemezét, mely ismét a Roadrunner Records gondozásában jelenik meg. A munkálatok a Sound Farm Studios-ban folynak Des Moines-ban, David Bottrill producer (Tool, Muse, Staind) segítségével. A megjelenés idén őszre várható, 2 évvel az  ‘Audio Secrecy’ után, mely megjelenésekor hatodik helyen debütált a Billboard listáján, elsőn az amerikai  iTunes Rock Album chart-on, de Európában is szép sikereket könyvelt el…

Ez az album egy újabb fejlődési lépcsőfok a zenekar számára” – mondta Josh Rand gitáros. – “Zeneileg mindig is arra biztattuk egymást, hogy feszegessük a határainkat, és ez most is így volt.”  A gitáros elárult néhány részletet a szövegekről is:  – “A szövegekben egy embert követhetünk végig az életén egészen addig a pontig, amikor fontos döntést kell hoznia. Spirituális és morális hatalmi harc ez, melyben eldől, mivé válik az ember. Minden dal különböző aspektusból mutatja be a történetet, és a végén a hallgatónak kell kitalálnia, hogy végződik a történet.

A Stone Sour eddig 3 lemezzel jelentkezett: a saját magukról elnevezett debütáló albummal, melyen a Pókember-filmzene ‘Bother’ is megtalálható; a Billboard 4. helyén nyitó ‘Come What(ever) May’ -jel, melyen a ‘Sillyworld’, a ‘Made of Scars’ és a ‘Through Glass’ című slágerek voltak; és az ‘Audio Secrecy’-vel,  ami tartalmazta az 2010-es év kedvenc mainstream rockdalát, a ‘Say You’ll Haunt Me’-t.