Az Snow Patrol teljes másfél évtizedes munkásságából válogat a duplára tervezett albumra. Az ‘Up To Now’ című lemezpár harminc szerzeményt tartalma majd – slágereket, feldolgozásokat, ritkaságokat és három új számot. A lemez november 9-én kerül a boltokba, a megelőző kislemez, a ‘Just Say Yes’ egy héttel korábban jön. „Ez egy portré lesz rólunk. Megmásztunk egy hegyet és most visszanézünk – szép lesz megmutatni az embereknek, hogy nem csak úgy, egy éjszaka alatt jutottunk fel addig, ahol most vagyunk”. – nyilatkozta Gary Lightbody frontember…

Az album duplalemezes verziója mellett megjelenik három CD-s, DVD-t tartalmazó változatban, valamint limitált példányszámú, exkluzív box-set kiadásban (melynek első száz példányát a zenekar dedikálja), két CD-vel, három bakelitlemezzel, két DVD-vel, valamint egy nagyméretű kísérőfüzettel.


Email
MegosztásFacebookMySpaceTwitter