Stuart Cable haláláról júniusban számoltuk be, igaz a tragédia okát akkor még nem hozták nyilvánosságra. A rendőrség a napokban végre beszámolt a nyomozás eredményéről, amiben megállapították, hogy a zenész napokig tartó alkoholfogyasztást követően megfulladt saját hányásában. Cable a halálát megelőző napok mindegyikén részegre itta magát, a tragikus estén is egy kocsmából taxizott haza, ahol barátaival fogyasztott szintén nagy mennyiségű alkoholt. Ez után otthon még megivott egy üveg vodkát, majd biztos ami biztos felbontott egy whiskey-t is, de ettől annyira kiütötte magát, hogy elaludt a kanapén… Barátnője megpróbálta felébreszteni, de nem járt sikerrel, ezért nélküle ment aludni a hálószobába. Mikor reggel felkelt, a zenész ugyanabban a pozícióban, holtan feküdt a kanapán, már nem lehetett újraéleszteni. Később az orvos állapította meg, hogy éjjel a saját hányásában fulladt meg. A nyomozás lezárult, a rendőrség bejelentette, hogy a halálért senki sem tehető felelőssé.  Cable 2003-ig volt a Stereophonics dobosa, kirúgása után rádiós- és televíziós műsorok házigazdájaként tűnt fel a médiában.