Vissza az eredetihez – ez volt a Kedvencek
temetője alkotóinak jelszava. Ez alatt azt kell érteni, hogy az
1989-es filmhez képest sokkal több érdekes elemet átvettek Stephen King híres
regényéből. „Az akkori adaptációba egy csomó dolog nem fért bele, amiket
viszont mi imádunk a könyvben, ezért szépen beleraktuk őket a filmünkbe –
mondja az egyik rendező, Dennis Widmyer. – Ugyanakkor az a tény, hogy
igyekeztünk hűek maradni a regényhez, nem jelenti azt, hogy bizonyos pontokon
nem változtattunk, főleg azért, hogy jobban hangsúlyozhassuk a természetfeletti
erők jelenlétét.”
A forgatáson nem várt nehézséget okozott, hogy az alkotók minél kevesebb CGI
technológiával – számítógépes animációval – akartak dolgozni, ezért az egyik
„főszereplőt”, a család macskáját igazi négylábú alakította. „Az állatidomár
hat egyforma macskával érkezett, hogy majd felváltva játsszanak a kamerák előtt
– folytatja Widmyer. – Ekkor kezdődött a rémálom. Amikor nagy merészen azt
mondtuk, hogy csak semmi CGI, azt hittük, a macskák majd a „tessék”-re szépen
elkezdenek játszani. Hát nem, a macska nem kutya, soha nem fogad szót, ha
mosakodni akar, akkor mosakszik, ha heverészni támad kedve, akkor meg azt
csinálja. Kész csoda, hogy a végén csak összehoztuk a hat macskával, amit
szerettünk volna.”
Az új Kedvencek temetője jelentős változtatása az első filmhez képest az is, hogy az egyik legemlékezetesebb alakot, Zelda kísértetét ezúttal egy kamaszlány alakítja – a regényben foglaltatnak megfelelően. Az első filmben ugyanis egy férfi színész, Andrew Hubatsek alakította a női kísértetet különleges maszkban, s talán pont ettől volt olyan rémisztő. Most viszont Zeldát a 13 éves Alyssa Brooke Levine játssza. „A történet szerint Zelda annak idején nagyjából 11 évesen haldoklott agyhártyagyulladásban, és a húgának, Rachelnek kellett gondoznia – magyarázza Widmyer. – Ez már önmagában horror, hogy valaki kisgyerekként kénytelen végignézni, ahogy a nővérét fokozatosan elemészti a betegség, ezért kísérti aztán a felnőtt Rachelt Zelda alakja. Azt hiszem, Alyssa révén vissza tudtunk térni ahhoz a lélektani nyomasztáshoz, aminek Stephen King mindig is a nagymestere volt.”
(Pet Sematary – hazai bemutató: 2019. április 4.)
