Karyn Kusama (A meghívás) új thrillerében a főszereplők Los Angeles nyomasztó és egyben igen kemény szegmensébe merülnek alá. Nekik nem sok köszönet lesz benne, de nekünk vajon mennyi?
A Pusztító címe alapján nem könnyű átprogramozni az agyat, hogy ne rögtön Stallone klasszikus akciófilmjére gondoljunk, de amint az első percekben becsoszog a vászonra Nicole Kidman szétcsúszott karaktere, már érezzük, hogy ez nem az ütős és vicces beszólások mozija lesz.
Helyette viszont egy egészen kellemesen nosztalgikus krimi drámát kapunk, ami a ’90-es évek bűnfilmjeiből is bőszen merít. Ez nem feltétlenül válik mindig az előnyére, de így néhány nappal a film megtekintése után még mindig van néhány jelenet, melyektől képtelenek vagyunk elszakadni és ez már önmagában egy hatalmas plusz.
Erin Bellt (Nicole Kidman), a veterán Los Angeles-i rendőrt egy nap olyan gyilkossághoz riasztják, mely veszélyesen hömpölygő események egész láncolatát indítja el. Erin tudja, hogy az áldozat ahhoz a csoporthoz köthető, melybe hosszú évekkel ezelőtt ő maga és egykori partnere, Chris (Sebastian Stan) épült be. A banda vezére, egy bizonyos Silas (Toby Kebbell) viszont pokollá változtatta Erin életét, azóta sem hagyva nyugodni őt. Bell viszont úgy érzi a régi bandatagokon keresztül eljuthat Silashoz és elégtételt vehet minden korábbi sérelméért, de saját bűnrészességével is szembe kell idővel néznie.
Bell problémái viszont nem csak a múltra korlátozódnak. Egyre kevésbé találja a hangot lázadó kamaszlányával, Shelbyvel (Jade Pettyjohn), és ügyetlen próbálkozásai folyton visszafelé sülnek el, így egyre inkább magára marad.
A Pusztító két idősík közt ugráló sztorija hol jól működik, hol nem. A történetmesélés egy kissé akadozik, de legalább a karaktereket jól nyomon tudjuk követni. Mondjuk egy részük nem csak jelentéktelen, de még irritáló is. A legfájóbb maga Toby Kebbell, aki a Steven Segal-filmek főgonoszi magasságában helyezkedik el. Annyira bántóan elavult az ábrázolása, hogy nehéz kicsit is komolyan venni. Sajnos a Tél katonájának, vagyis Sabastian Stannak sem sikerül megfelelően kibontakoznia, túlságosan háttérbe szorították Kidman mellett. Ő viszont elképesztő átalakuláson ment át és nem csak a történet múlt és jelen szálai között. A gyönyörű színésznőt olyan jól sikerült elmaszkírozni, ami valamennyire emlékeztet Charlize Theron átváltoztatására A rémben. Az ő színészi játéka van természetesen a fókuszban és valamennyire kárpótlást is jelent a többiek halovány jelenlétére.
A film, bár sokáig úgy tűnik nagyon kiszámítható mederben halad, szerencsére tud váratlan húzni és egy nagyon jó befejezéssel szolgál. Nem ez lesz az év akciófilmje, se krimije, de az a borzasztóan nyomasztó hangulata, ami minden percét körülveszi nem engedi, hogy túl könnyen szabaduljunk a látottaktól.
