A következő cikksorozatunkat, sokak kedvenc műfajának, a pop-punk-nak fogjuk szentelni, amiben részekre bontjuk korszakait, megnézzük honnan jött, hol tart jelenleg és milyen irányokban halad előre. Azt már az elején elmondhatjuk, hogy nagyon örülünk, hogy az utóbbi években újra előtérbe került a színtér, képes volt megújulni és újra rengeteg minőségi produkció született. Azonban azt vettük észre, hogy itthon sokszor csak egy szűk réteg ismeri a legfrissebb bandákat és albumokat, sokaknak még mindig csak a Blink 182, Simple Plan, vagy éppen az All Time Low jut eszébe, ha pop-punk-ról beszélünk. Persze jó bandák az előbb felsoroltak, de mindig jó a látókört szélesíteni, ebben próbálunk meg segíteni, először egy kis nosztalgiával, aztán pedig a legújabb bandák bemutatásával és sok-sok zenehallgatással.

70-es, 80-as évek, a kezdetek: Honnan jött?

Az első részben megnézzük, hogy honnan eredeztetik magát a pop-punk jelzőt, mely zenekarokra mondták először, és kik voltak azok, akik nagy hatással voltak a színtér létrejöttében. Az elején érdemes leszögezni: az említett esetekben még nem pop-punk zenekarokról beszélünk, főleg nem a mai értelemben vett jelentésében. Sokszor egyébként is vitákat szokott szülni, amikor beskatulyázunk zenekarokat egy adott stílushoz, ebben az esetben ez sokszor hatványozottan igaz. Tehát kezdjük el az elején.

Ugye a Ramones-t senkinek sem kell bemutatni? A punk-rock zenére talán a legnagyobb hatást gyakorló zenekarhoz kötik általában először a pop-punk stílusjegyeit, a gyors tempót, az egyszerű dalszerkezeteket, a populáris dallamokat és a könnyed témákat a szövegvilágban.

Persze a pop-punk kifejezést, mint stílusmegjelölést később kezdték el használni. A 70-es évek végén az angol Buzzcocks-t az észak-ír The Undertones-t és a szintén angol Generation X-t emlegették, mint akik először vegyítették a pop zene dallamosságát és szövegvilágát a punk-rock feszes, energikus zenéjével.

Időközben 1979-ben megszületett a ma már punk-rock legendaként ismert Bad Religion. A félreértések elkerülése végett: véletlenül se ’pop-punkozom’ le a Nyugati-part egyik legkirályabb bandáját, viszont tény, hogy nagyban hozzájárultak a színtér létrejöttében, rengeteg fiatal és később nagy karriert befutó zenekarra voltak hatással.

Az 1977-ben induló Descendents-t a Bad Religion-höz lehet hasonlítani abban a tekintetben, hogy gyakran extra-dallamos zenéjükkel, mekkora hatással voltak a pop-punk külön műfajjá emelkedésében. A 1978-ban alakult kaliforniai Social Distortion-re, ma már talán vicces, de konkrétan használták a pop-punk jelzőt a 80-as években, ugyanúgy ahogy a TSOL-ra is.

Aztán 80-as évek végén megszületett két olyan zenekar, akikre a fent említett zenekarok nagy hatással voltak, és akikre már bátran lehet mondani a pop-punk jelzőt, ez a két banda nem más, mint a The Offspring és a Green Day. Két nagykiadós banda, akiknek a feltűnése elindította a stílus aranykorszakát, amivel a következő részben fogunk foglalkozni.