Hetek, hónapok óta másról sem hallani a Marvel-univerzum rajongóitól, hogy vajon ki fog felbukkanni a Nincs hazaútban. A fanok egész komolyan vették az ügyet, a trailerek aprólékos kikockázásából próbálták megfejteni a rejtett utalásokat. Pedig nincs is annál szebb, mint amikor a néző a moziban szembesül a féltve rejtegetett titkokkal és nem lövi le előre a poént saját magának. A Pókember: Nincs hazaút pedig aztán nem szűkölködik meglepetésekben. Spoiler-mentes kritika!
A legfrissebb Spidey-mozi nagy kihívás elé állította a stúdiót. Tom Holland bevallása szerint eredetileg szerették volna Pókember és Doctor Strange különharcának beállítani ezt az epizódot, de ez lehetetlen kihívások elé állította volna a produkciót. Végül a Marvel szépen lassan elkezdte adagolni az infókat, hogy ki mindenki térhet vissza ebben a részben. A rajongók egymás nyakába borulva adtak hálát az ötletgazdáknak, pedig akkor a legjobbat az egészben még nem is sejthették.
Hogy mi a legjobb? Az, hogy a Nincs hazaút végre újra egy tökéletesen élvezhető, kicsit sem megfáradt, laikus szemmel is nagyon szórakoztató végeredménnyel büszkélkedhet. Amikor a Marvel már ömleszti a spin-off sorozatokat és tucatfilmeket a nézőkre, akkor jön Tom Holland Pókembere és egy kicsit visszaadja a hitet, hogy van még itt muníció. Persze nem csak Holland számlájára írható ez, aki amúgy egy remek színész lett, hiszen ott van Benedict Cumberbatch is, akinek újabb önálló Strange-kalandját emiatt méginkább tűkön ülve várjuk.
Egyébként amennyit a trailer elárul, épp elég tudni előzetesen. Egészen pontosan ott kezdődik a történet, ahol a Pókember: Idegenben véget ért. Mysterio utolsó leheletével felfedi a hálószövő szuperhős kilétét az egész világ előtt. Hogy mentse a menthetőt, Peter Doctor Strange segítségét kéri, aminek eredményeképp a dimenziók megkeverednek és korábbról már jól ismert gonoszok lepik el a világunkat. Mindezt helyre hozni komoly áldozatok nélkül márpedig nem lehet, Peter Parker élete legsúlyosabb döntései előtt áll.
A film egyébként nem csak poénjaival szórakoztat, a dráma is nagyon jól működik. Holland színészi kvalitásait ezek a momentumok hangsúlyozzák ki csak igazán. A komorabb pillanatokat azonban iszonyú jó érzékkel váltják a könnyedebb események, a balansz szinte tökéletes lett. Zsúfolt az egész, de mégsem érződik erőltettnek. Jon Watts rendezőnek sikerült még a határvonal előtt megállnia és nem veszik el a rengeteg történés között. A szupergonoszok kicsit mélyebb bemutatására is fordított időt, miközben olyan mémeket pakolt a filmbe, hogy egy-két ponton a közönség nem bírja majd ki taps és ováció nélkül.
Ha az ember nem akar nagyon mélyen elgondolkodni a multiverzumon és annak logikai buktatóin, akkor egy hibátlan szórakozásra váltja meg a jegyét. A Pókember: Nincs hazaút a maga műfajában pedig hatalmasat szól, igazi ötcsillagos fanservice!
