Az ősz egyik várva várt romantikus vígjátéka is lehetett volna a Pizzarománc, hiszen az a Donald Petrie követte el, akinek A Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt és a Beépített szépség is köszönhető volt. Viszont ez az alkotás igazából meg sem közelíti minőségben az előbb említett két filmet. Bár könnyed, nyárias, romantikus, de túlságosan is egyszerű, klisés és még hosszabb is annál, mint amennyit szívesen végignéznénk belőle.
Főszerepben a festett hajú Hayden Christensen, akit a Csillagok háborújából talán még az is ismer, aki egy részt sem látott (itt Leo a becses és olaszos neve), hiszen mémek ezrein virít ott az arca. Partnere a Nikki néven futó Emma Roberts (Amerikai Horror Story, Idegpálya), akit a Családi üzelmekkel kedveltünk anno meg, de nagyon.
Nem titok, szerelmük kisiskolás korban kezdődött, de be nem tudott teljesedni, mert Nikki külföldre ment tanulni, a két fiatal családja pedig végérvényesen összeveszett (hogy min, azt tartogatták nekünk csattanónak), szóval egy kis Rómeó és Júlia utánérzést is kapunk. Viszont nagy hiba, a film alatt kicsit sem lehet beleszeretni az olaszokba. Nem úgy mint a Bazi nagy görög lagziban a görögökbe, pedig mindkét filmben van egy közös pont: Andrea Martin. Ő itt Nikki özvegy nagymamáját alakítja és ő az, aki a maga módján menti meg a Pizzarománcot, annyira csúcsszuper színésznő, annyira eltalált karakter.
Kaptunk amúgy még egy kifejezetten jó szereplőt Leo nagypapája személyében, aki szintén özvegy és hát ennyiből már lehet is sejteni kik között alakul ki egy, a főszereplőket cukiságban és romantikában is leköröző kapcsolat. Mondhatni üdítően hat ez a kis mellékszál és feledteti velünk a kliséhalmokat, mégha csak néhány perc erejéig is.
Sosem érthetjük meg, hogy mi szükség van egy olyan filmre, melyben semmi meglepetés és váratlan húzás sincs és ezáltal izgalmat sem találunk. Pláne ha romantikus film lévén még a kémia sem működik a vásznon. Mindenesetre legalább azt megtudtuk, hogy a Pizzarománc nem lett az ősz vígjátéka, de még a pillanaté is csak nehezen.
