Az Oasis tavaly jelentette be feloszlását, miután a Gallagher-testvérek között annyira megromlott a viszony, hogy teljesen ellehetetlenítette a közös munkát. Az egyik tavaly nyári koncert előtt Noel Gallagher gitáros egy kiadós veszekedés után jelentette be, hogy elege volt, és pár nappal később az Oasis hivatalosan közleményt adott ki feloszlásáról. Noel és Liam azóta sincsenek beszélő viszonyban egymással, a gitáros kilépése után testvére megtartotta a többi Oasis-tagot, és Beady Eye-ra keresztelte az új együttest. A zenekar éppen ma jelentette meg első kislemezét ingyenesen letölthető formátumban, és hamarosan teljes debütáló album is érkezik. Noel közben szólólemezen dolgozik, annak várható megjelenéséről azonban egyelőre nincs hír…

Alan McGee, a Cration Records egykori vezetője, aki annak idején az első lemezszerződését kötötte az Oasisszel, úgy véli, Gallagherék ellenségeskedése egész biztosan átmeneti, a két zenész hamarosan elássa a csatabárdot, és újrakezdi az Oasist is.

Szerintem ki fognak békülni. Három-négy, legfeljebb öt év, és minden rendbe jön köztük, ebben teljesen biztos vagyok. Mégiscsak testvérekről van szó. Én is voltam rosszban a nővéremmel korábban, de most már ismét legjobb barátok vagyunk. Miért lennének a fivérek mások?” – jósolt a Gallagheréket már évtizedek óta ismerő McGee.

-est-