[vc_row][vc_column width=”1/1″][vc_facebook type=”standard”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]
A skandináv krimi regények rajongóbázisa itthon is egyre nagyobb, hála az Animus kiadónak pedig a műfajból egyre több és több könyv jelenik meg végre magyar nyelven. Ezek között is az egyik legnépszerűbb a dán Jussi Adler-Olsen által írt sorozat, mely a Q ügyosztály eseteit dolgozza fel. A regényeiből a Nyomtalanul és a Fácángyilkosok is megfilmesítsére került, de egyiket sem sikerült annyira jól mozivászonra vinni, mint a harmadik részt, a Palackpostát.
A Nyomtalanulból és a Fácángyilkosokból megismert páros, Carl Mørck és Assad ezúttal egy Skócia partjainál talált üzenet miatt kezd nyomozásba. A hosszú évekkel ezelőtt írt levél feladója segítségért könyörgött, de rejtély, hogy azóta mi lett vele. Mørck és csapata gyorsan rájön, hogy egy fiatal testvérpártól származott az írás, akik eltűnését azonban senki sem jelentette akkoriban. Csakhogy hamarosan kiderül: más gyerekek is hasonlóan jártak, sőt, az elrabló azóta sem állt le és újabb áldozatok után kutat.
A forgatókönyvet ezúttal is Nikolaj Arcel jegyzi, de a rendezést most arra a Hans Petter Molandra bízták, akinek például a zseniális Az eltűnés sorrendjében filmet is köszönhettük. Hála a norvégnak sokkal összeszedettebb, pörgősebb és izgalmasabb moziadaptációt kaptunk az előző két résznél, amire most már nagy szükség volt. Az ugye elkerülhetetlen, hogy akarva akaratlanul is a könyvekhez hasonlítsuk az egyes adaptációkat, ezért is maradt kissé kereserű a szánk íze a korábbi részeknél. A Palackposta sem tudja persze olyan mélységig átadni a történetet, ahogy azt a könyv teszi, de nagyon közel jár az igazsághoz. A hangulat, a képi világ borzasztóan nyomasztó, ez pedig már alapból kellő borzongást kelt a nézőben. A sztori itt viszont nem (vagy inkább ezúttal sem) a csavarosságra épül, a tettes személye viszonylag hamar kiderül. Annál fontosabb kérdés viszont, hogy mi motiválja őt tettei elkövetésében, melyek azért jóval durvábbak egy ‘sima’ gyerekrablásnál.
A két főszereplőt alakító Nikolaj Lie Kaas és Fares Fares nagyon jó párost alakítanak, de ahogy a csapatuk többi tagja, ők is túl tudják tolni a krimis kliséket. Ez persze az egész filmre igaz, de mégiscsak egy skandináv krimiről van szó, ahol ez nem csak belefér, de már szinte védjegynek is számít. A kiszámíthatóság viszont továbbra is felróható, ahogy az első két rész, úgy ez sem fog megdöbbenteni és hosszú agóniába lökni, ahol jó ideig probáljuk feldolgozni, hogy hogyan is történhetett minden és miért nem vettük észre a lényeget a sztori végéig. Azt úgy látszik meg kell hagynunk a közelgő Jo Nesbo-adaptációknak.
[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]
