[vc_row][vc_column width=”1/1″][vc_facebook type=”standard”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Idén ismét Nova Rock, a felhozatal pedig egészen parádés lesz. Jön a System of a Down, a Blink-182, a Green Day és a Linkin Park is. Rajtuk kívül azonban rengeteg komoly fellépő jut minden napra, mi pedig ebben a cikksorozatban átnézzük mire lehet számítani a fesztiválon.

Ha az első, bemelegítő napnál azt mondtuk, hogy nem kell félnünk a bőség zavarától, a második napra ez az állítás már nem igaz. Olyan sztárparádét láthatunk ezen a napon, hogy nehéz lesz úgy összeállítani “napirendünket”, hogy ne járjon túl sok lemondással. Lélekben fel kell készülnünk arra, hogy nem tudunk mindenkit megnézni, akit szeretnénk. A veszteségérzet minimalizálására egy későbbi cikkben tippeket is fogunk adni sok más hasznos dolog mellett. Nézzük is meg, kik fognak fellépni június 15-én!

A fesztivál szervezői ebben az évben különösen ügyelnek arra, hogy szinte kezdő zenekaroknak is lehetőséget adjanak, akik minden bizonnyal meg fogják hálálni a bizalmat. Minden napra jut egy-két ilyen banda, a második napot a brit shame fogja indítani ilyen szerepkörben. Egyelőre kevés anyaguk elérhető, így nem is értékelnénk őket, viszont aki szeretne a jól bejáratott neveken kívül valami újjal is találkozni, annak mindenképp ajánljuk.

A Me First and the Gimme Gimmes hasonlóan az első napon fellépő Steel Panthershez egy poén banda, csak kicsit máshogy. A ‘95 óta létező punk-rock csapatot olyan zenészek alkotják, akik a NOFX, Foo Fighters, vagy épp a No Use For A Name tagjaként váltak ismerté. Elsősorban ’60-as ’70-es évek slágereit dolgozzák föl punk-rock stílusban, persze sokan elvből nem kedvelik az ilyen produkciókat, de egy esélyt azért mindenkitől érdemelnek, már csak tiszteletből is.

A Mastodon az évek során az egyik legjelentősebb kortárs metal bandájává nőtte ki magát. Az idén új albummal jelentkező csapatot két éve is megnéztük, és olyan pozitív élményekkel gazdagodtunk akkor, hogy ebben az évben sem fogjuk kihagyni koncertjüket.

A tragikus 2016-ot záró Architects úgy tűnik nem adja fel, és tovább folytatja útját. A metalcore egyik legjobb zenekara sokszor bizonyított hazánkban is, kérdés persze, hogy tudják-e azt a hangulatot hozni egy Nova Rock méretű fesztiválon is, mint például egy tömött Dürer nagyteremben. Aki korábban még nem találkozott velük, az mindenképp nézze meg őket!  

A The Dillinger Escape Plan viszonylag szerencsésen megúszott lengyelországi balesete, és félbehagyott turnéja után nyáron újra visszatér Európába, hogy még egyszer utoljára minden rajongó arcát lezúzza.

A floridai A Day To Remember 2016-os lemezén egy kicsit eltávolodott a saját maguk által létrehozott pop-punk/metalcore műfajtól, azonban az óriási népszerűségnek örvendő zenekar lemezeinél csak élő teljesítményük erősebb, szóval mindenképp érvényes rájuk a “kihagyhatatlan” besorolás.

A Good Charlotte több évnyi kihagyás után 2016-ban új lemezzel jelentkezett. A minden eddiginél populárisabb album egyáltalán nem lett rossz, tele van öniróniával és fogós, “együtt éneklős” dalokkal. A nem éppen komolyságukról híres csapat, biztos, hogy egy laza, vidám bulit fog összehozni.

Ennyire előre tiszteletlenség lenne a többi zenekarral szemben odaadni a fesztivál legjobb koncertje címet az Alter Bridge-nek, de abban biztosak lehetünk, hogy az egyik legkülönlegesebb másfél óra az övék lesz. Myles Kennedy vezette zenekar gyakorlatilag mára szinonímája a minőségi rockzenének, ráadásul viszonylag ritkán járnak Európában szóval igazi ínyenceknek való koncert lesz az övék.

A göteborgi In Flames rendszeres fellépője a Nova Rocknak, és ők azok, akik sosem okoznak csalódást. Persze a rajongók körében lassan állandó kérdés, hogy milyen súlyban fognak szerepelni újabb és régebbi dalok, de aki igazán súlyos riffekre és igazi skandináv hangulatra vágyik, az tőlük garantáltan meg fogja kapni.

A nap egyik legnagyobb neve a trash-legenda Slayer, akiket nyilván senkinek sem kell bemutatni, viszont azt lehet, hogy nem mindenki tudja róluk, hogy annyira jók élőben, hogy azokat is teljesen magával szokta ragadni koncertjük, akik egyébként nem állnak közel ehhez a stílushoz.

A nap legnagyobb dobása kétségkívül a Blink-182 koncertje lesz. A Grammyre is jelölt California című albumukkal újra csúcsformába lendültek a srácok (a lemezről kritikát itt olvashattok), ráadásul Európában ritkán lehet elcsípni őket, így ez már két olyan indok, ami miatt a kihagyhatatlan státuszba került a bulijuk.


Jegyeket ITT találtok, további infókért pedig kövessétek a Nova Rock információs oldalt és a rated.hu-t.

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]