Senkinek nem mondok újdonságot azzal, hogy a technika rohamléptékű fejlődése olyan kihívások elé állítja majd hamarosan az emberiséget, melyekre pár éve még legmerészebb álmainkban sem mertünk volna gondolni. 2014-ben egy számítógépes programnak már sikerült átjutnia a Turing- teszten, a Google által használt szoftverek pedig már saját magukat tanítják. A mesterséges intelligencia használata nem álom többé. Rövidesen mindennapi életünk részévé válik, ez pedig rendkívül komoly, húsbavágó kérdéseket vet fel. Milyen szabályrendszerek mentén fogjuk integrálni majd a gépeket mindennapjainkba? Ki ellenőrzi majd ezt a rendszert? Továbbá, a gépek lázadása valóban megtörténhet?

A Titanic Filmfesztiválon két alkotás is foglalkozott a fent említett problémakörrel. Gabe Ibánez filmje az Automata, valamint a hatalmas sikerrel vetített Ex-Machina is a gépek öntudatra ébredésének problematikáját járja körbe két különböző, bár alapvetően nagyon is hasonló szemszögből. Mindkét film a mesterséges intelligencia önálló evolúciójának buktatóit tárja fel nagy részletességgel, az Automata mégis mindvégig megmarad egy elképzelt univerzum keretein belül, míg az Ex-Machina annyira emberi, amennyire csak lehetséges. Ezáltal sokkal valóságosabb és jobban el is gondolkodtatja a nézőt.

A robot dolga a szolgálat?

Az Automata egy olyan fiktív világot tár elénk, melyben az emberek a Föld teljes elsivatagosodása ellen küzdenek. A radioaktív területeken már csak a Robotics Corporation által kifejlesztett gépek tudják elvégezni a mindennapi munkát. Ők tartják karban azt a falat is, mely megvédi a még lakható városokat a sugárzástól. A falakon belül élni egyszerre kiváltság és átok, melyben csak az arra leginkább érdemes emberek részesülhetnek. Egy ilyen savas eső által áztatott metropolisz lakója Jacq Vaucan (Antonio Banderas) aki a Robotics Corporation biztosítási ügynöke. A meghasonlott Jacq egyetlen vágya, hogy maga mögött hagyhassa a mérgező várost, és a tengerhez költözhessen terhes feleségével. Egy nap azonban olyan ügybe keveredik, mely nem csak az ő, de az egész emberiség életére nagy hatást gyakorol. Az ROC által tervezett robotoknak két alapvető szabálynak kell eleget tenniük. Először is mindenképpen meg kell védeniük az emberi életet, másodsorban pedig semmiféle körülmények között sem szabad önmagukat javítaniuk vagy korszerűsíteniük. Vaucan mégis talál pár olyan példányt, akik képesek az önfejlesztésre. Ahogy a nyomozás halad, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a Robotics Corporation eltitkol valamit, Jacq és családja élete pedig végzetes veszélybe kerül.

A film tulajdonképpen Banderas jutalomjátéka, az általa megformált karakter lelki változásain keresztül képet kaphatunk arról a küzdelemről, melyet a főhős saját józan eszével kényszerül megvívni világának összeomlása közben. Vaucan a film elején még teljesen elutasító a gépekkel, használati tárgyként tekint rájuk, később azonban bele kell törődnie, hogy egy új és teljesen önálló életformával van dolga. A főszereplő mellett tulajdonképpen jelentéktelennek tűnik a többi szereplőt megformáló színész, na nem mintha Banderas olyan hatalmasat alakítana, ez némiképp a forgatókönyv sajátossága is. Engem zavart egy kissé, hogy Vaucan családjának története nincs kelőképpen kibontva, nem tudunk meg túl sokat előéletükről, ezért nehezebben követhetők a jelen eseményei. A film látványvilága viszont igazán remek, dicséretes, hogy nem rugaszkodtak el túlzottan a valóságtól, a jelmezek a ma is viselt hétköznapi ruhákhoz hasonlítanak, bár azért feltűnik közöttük néhány spéci darab, valamint a robotok külseje is nagyon hasonló a manapság már használatban lévőkéhez. Bár a film egy képzeletbeli síkon mozog, ez mégis sokkal valóságosabbá, hihetőbbé teszi.

Ibánez alkotása kifejezetten lassú iramú, nézőjének nélkülöznie kell a lebilincselő akció jeleneteket, mégis izgalmas eljátszani a gondolattal, hogy milyen sors várhat az emberiségre bolygónk megállíthatatlan, folyamatosan módosuló evolúciójában. Képesek leszünk-e az új életformákkal való együttélésre, vagy már most olyan dinoszauruszok vagyunk, akiknek nem lehet kérdéses a sorsa?

Isten a gépből

Az Ex-Machina egy sokkal izgalmasabb és érzékenyebb látószögből vizsgálja a mesterséges intelligenciát. Míg az Automata elhanyagolja a gépet megalkotó ember felelősségét, addig Alex Garland filmje teremtő és teremtmény viszonyát veszi górcső alá.

A filmben a tökéletes gépet megteremteni képes ember, szinte már isteni szerepében tetszeleg, de hamarosan kiderül számára, hogy az ilyen mértékű tökéletesség irányítása gyakorlatilag még egy ennyire nagyszerű elmének is lehetetlen.

Caleb (Domhnall Gleeson) a fiatal és tehetséges programozó, aki a világ egyik legnagyobb internetes vállalatánál dolgozik, abban a megtiszteltetésben részesül, hogy együtt dolgozhat egy készülő, titkos projekten a vállalat igazgatójával.

Nathan (Oscar Isaac) a milliárdos zseni elég furcsa figura. A világ zajától távol egy elzárt kutatóközpontban él, amolyan belevaló playboy, aki nem veti meg az italt és a nőket. Mindenekfelett azonban rémisztően titokzatos, mindig csak annyit árul el vendégének a készülő projektről, amennyit feltétlenül szükséges.

Nathan csak érkezése után tudja meg, hogy főnöke alkotott egy gépet, amely reményei szerint átmegy a Turing- teszten, azaz gyakorlatilag emberi tudattal rendelkezik. Szeretné, ha Caleb tesztelné az Ava névre hallgató androidot. A gyönyörű, emberszerű Ava (Alicia Vicander) az első perctől fogva nagy hatást gyakorol rá. Caleb pedig úgy érzi szerelmes.

Az Ex- Machina végeredményben egy nagyon is egyszerű film. A történet nem túl bonyolult, a karakterek is egészen kiszámíthatóak, tulajdonképpen elmenne egy alacsony költségvetésű színházi kamaradrámának is, mert a lényeg itt nem a szereplők árnyaltsága, vagy a speciális effektek milyensége, hanem az a kérdéskör, amit felvet és előrevetít. Gondolatvilágát tekintve egy nagyon erős filmről van szó, melyben folyamatosan követik egymást az elgondolkodtató felvetések. Igazán hátborzongató látni a korlátlan befogadóképességű gépi tudat tökéletes emberi megtestesülését. Ava emberi vázának látványa arra készteti a nézőt, hogy valódi élőlényként fogadja el, valódi érzelmekkel és motivációval, holott ő távolról sem az, aminek először látszik. Hibátlan, önmagát tanítani képes programja lehet, hogy átment a Turing – teszten, de pont emiatt a hideg és számító hibátlanság miatt nem válhat hasonlóvá egy élő személyhez, hiszen minden embernek van hibája, ettől vagyunk egyediek és megismételhetetlenek. Ava jobb és okosabb az elménél, aki megteremtette és pont ez az, ami igazán félelmetessé teszi!

Alkotójának felelőssége is érdekes kérdéskör. Az először leginkább arrogánsnak tűnő tudós nagyon is tudatában van tette következményeinek, mégis felülírja benne a józan észt a vágy, hogy valami olyat alkosson, ami azelőtt még senkinek sem sikerült. Caleb pont ugyanígy gondolkodik, csak őt még ezen felül befolyásolja a szerelem és ragaszkodás, amit Ava iránt érez. Meg akarja menteni az őzikeszemű androidot, pedig Ava az egyetlen ebben a helyzetben, akinek talán nincs is szüksége segítségre.

A film gyönyörűen fényképezett. A mesés tájképek éles kontrasztot képeznek a ház belsejének modern hangulatával, mintha a rendező párhuzamosan képileg is meg akarta volna jeleníteni a két világ közti markáns eltérést.

Az Ex- Machina mindenképpen megérdemli az a kimagasló figyelmet, amit a Titanic ideje alatt kapott. Egész egyszerűen kivételes film! Éppen ezért rettenetesen nagy kár, hogy nem juthat el a hazai mozikba. A május 15-én megrendezésre kerülő Artmozik éjszakáján azonban még egyszer vetíteni fogják eredeti nyelven, felirat nélkül.