November elején megérkezett a Muse egész évben várt nagylemeze, melynek hónap óta tartó beharangozása már igencsak türelmetlenné tette a rajongókat. A Simulation Theory címre keresztelt anyag a brit csapat nyolcadik albuma a sorban és ezúttal több szempontból is szembe megy a korábbi kiadványokkal.

A Simulation Theory a csapat előző albumaihoz képest kevésbé komor témákkal foglalkozik, mely nem csak szövegileg, de zenei világában is azonnal szembetűnő. A hagyományosnak mondható ‘Muse-os’, rockos attitűd kicsit a háttérbe vonul és egy jó adag elektro/pop/szintipop hatás érzékelhető a dalokban, de ettől még a kémia többnyire működik.

Az összeesküvéselméletek, a politika és a háborús témák feszegetése után ezúttal Matt Bellamyék a valóság szimulálására koncentráltak az új anyagon. Gyakorlaktilag mintha egy Black Mirror epizód inspirálta volna őket abban, hogy az 1980-as évekbe röpítsék önmagukat és a hallgatókat, eljátszadozva a gondolattal, hogy mindezt a valóságban is megtehetjük hamarosan, azt éljük újra a múltból, amit csak szeretnénk. A ’80-as évek popkultúráját például a Something Human és a Thought Contagion klipekben is megidézte a zenekar, hiszen az egyikben a Vissza a jövőbe, míg másikban Michael Jackson – Thriller klipjének egyes elemei köszönnek vissza. De vannak ott még Szellemírtók és Farkasbőrben utalások is, szóval amolyan mini-Ready Player One az egész.

Mindez izgalmasan hangzik, de hogy viszonyulnak ehhez az egyes dalok? Az igazság az, hogy hol jobban, hol inkább csak átlagosan. A már korábbról megismert Something Human és Thought Contagion páros például a lemez közepén egy jól kimagasló csúcspontot jelent, de a nyitó Algorithm kissé chiptune-os vonalába, vagy a záró, filmzenei hatású The Voidba is könnyű beleszeretni. Akadnak olyan tételek is, melyekkel nehezebb barátságot kötni egy olyan egyénnek, aki a kezdetektől követi a trió munkásságát, de ez már tényleg csak egyéni ízlés kérdése.

Egyébként az külön érdekesség, hogy a Simulation Theory borítóját az a Kyle Lambert  tervete meg, akinek a Stranger Things klasszikus plakátját is köszönhetjük. A számok megalkotásában pedig olyan neves producerek is közreműködtek, mint Mike Elizondo és Timbaland, akik Bellamy egy-egy jó ötletét tuningolták fel a végső formájukba.

Az alternatív, gitárcentrikus Muse ezúttal egy poposabb, talán könnyebben is emészhető zenekar képében tért vissza, mely e pillanatban nem is tűnik vészesen rossz lépésnek Bellamyéktól, de nagy kérdés, hogy hova helyezhető el majd idővel ez a korong a Muse diszkográfiájában, ahol azért egy Absolution vagy Black holes… nagyságához egyértelműen nem érhet fel. Mindenesetre a banda jövőre turnézni indul, a koncertsorozat egyik állomásaként pedig 2019. május 28-án Budapesten is fellépnek, úgyhogy élőben is lecsekkolhatjuk az egészen biztosan moumentális vizuális elemekkel felvértezett új szerzeményeket is.