Az elmúlt két hétben szerencsére rengetegen játszottatok velünk, hogy megnyerhessétek a Silenos kiadó által megjelentetett ‘Muse – Az Univerzum lüktetése‘ című könyvet. Azt kérdeztük Tőletek, hogy melyik évben lépett fel először Magyarországon a Muse… Nos, sajnos voltak olyanok, akik szerint a 2010-es Szigetes fellépésük volt az első, de ez természetesen nem helyes. Még többen írtátok, hogy 2007-ben a Papp László Sportarénában jártak először nálunk Matt Bellamyék, de nem ez volt a helyes évszám, ugyanis 2002-ben, szintén a Sziget fesztiválon látogattak el hozzánk elsőként. A két győztes neve a tovább mögött szerepel, nekik gratulálunk, a többiek pedig ne csüggedjenek, hiszen bőven lesz még játékunk a közeljövőben!

Bedő Veronika – Mosonszentmiklós

Harasztia Viktória – Budapest

A nyertesekkel e-mailben vesszük fel a kapcsolatot!