[vc_row][vc_column width=”1/1″][vc_facebook type=”standard”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]
A Pókember: Hazatérésben minden ott van, amitől egy képregényfilm jó lehet. Az abszolút friss, nagyon üdítő élmény mellé két lábbal a földön álló sztorit pakoltak, a Z generációs szuperhős pedig bármely korosztály számára maradandó szórakozást nyújt. Peter Parker méltó módon csatlakozhat a Bosszúállók csapatához, a Marvel pedig a képzeletbeli vitrinje egyik legkiemelkedőbb helyére pakolhatja be ezt a filmet, szorosan az Amerika Kapitány: Polgárháború mellé.
Ezúttal nem kapunk eredettörténetet Peter Parkerhez, de nem is nagyon van rá szükség. A Polgárháború már felvezette a fiatal hőst, így a Hazatérés most már tényleg csak a lényeges dolgokra fókuszál. Rögtön bele is csap a lecsóba, hiszen azután, hogy Peter videónaplójának köszönhetően felvesszük a fonalat a története helyét és idejét illetően, teljes gőzzel végig pörgi a neki szánt játékidőt. A bő két órás popcorn mozi pedig ontja magából az ötletes párbeszédeket, a jó poénokat, az ütős látványt, sőt, az iróniát is.
A film eleje visszarepít minket oda, amikor New Yorkban még zajlanak a helyreállítási munkálatok a Bosszúállók ütközete után. A roncsok jól jövedelmező munkát adtak Adrian Toomes (Micheal Keaton) cégének, amely a földönkívüliek fegyvereit és más hátrahagyott eszközeit gyűjti össze. Viszont miután Tony Stark és a kormány összefogott, Toomes elveszti eddig helyét a piacon és úgy dönt, alternatív módon biztosítja családja megélhetését. Évekkel később is jól jövedelmez az üzlet, amíg egyszer csak az addig mindössze idős hölgyek útbaigazításával és unalmas bűnügyekkel foglalkozó Pókember (Tom Holland) útját nem keresztezik. Parker meg akarja szabadítani a várost a bűnözőktől, de még számára is tartogat meglepetést az ügy.
Tom Holland szuper Pókember lett, amit nem csak színészi képességeinek köszönhet, de akrobatikus tánctudásának is. Azon túl, hogy 21 éves létére simán eljátssza a 15 éves Peter Parkert, kisugárzása és a dumája is megnyerő. Nem csoda hogy hosszútávra tervez vele a Marvel. A tini Parker egyébként abszolút megfelel a mai kor követelményeink, hiszen pont úgy viselkedik és olyan dolgokért rajong, mint a mai fiatalok. Elég csak megemlíteni, hogy ő és osztálytársai is a YouTube-ról tanulnak és informálódnak, sőt, Peter maga is vlogol, bár azt pont nem tárhatja a világ elé, hiszen ezzel lebuktatná saját magát mindenki előtt.
Nem csak Pók lett egyébként fiatal a megszokotthoz képest, de a nagynéni sem olyan, ahogy azt az eddigi feldolgozásokban megszokhattuk. Marisa Tomei szerepe nem túl jelentős, de mindenképp jó volt őt is a filmben tudni. Kár, hogy Robert Downey Jr. a szükségeshez képest kevesebbszer bukkan fel. Az ő szövegelései Parkerrel a film csúcspontjait jelentik.
Élvezetes egyébként a film minden szempontból, hiszen látványossága és a kellemes vonalvezetése mellett iróniát is alkalmaz bőven. Illetve remek mellékszereplőket vonultat fel, akiket több sorozatból is jól ismerhetünk (Orphan Black, Orange is the New Black). Érdemes megjegyezni, hogy Jon Watts rendezőnek ezaz első igazán nagy munkája, úgyhogy külön dícséretes ennek fényében a kitűnő végeredmény.
A Pókember: Hazatérés az utolsó pillanatos nagy megmenekülések és végső nagy összecsapás ellenére egy két lábbal teljesen a földön járó film lett, aminek már legszívesebben most rögtön néznénk a folytatását. Ilyen felvezetés mellett szinte kizárt, hogy elrontsák.
[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]
