Madonna Wayne Gacy, polgári nevén Stephen Gregory Bier azért fordult a bírósághoz, mert annak idején úgy kellett távoznia Manson zenekarából, hogy szinte egyáltalán nem részesült az együttes korábbi bevételeiből, a ki nem fizetett pénzből ugyanis az énekes – Bier szerint – saját őrült és beteges szenvedélyeit finanszírozta. A billentyűs szerint Manson drogokra, nőkre, náci ereklyékre és különböző beteges dolgokra, köztük egy négyéves kínai kislány csontvázára költötte a zenekar tagjainak részesedését… A peranyagban szerepel, hogy az énekes módszeresen eltávolította zenekarja eredeti tagjait, a Sara Lee Lucas dobost például úgy, hogy butánt öntött felszerelésére, majd meggyújtotta azt, miközben Lucas éppen dobolt rajta.
A bírósági tárgyalás nemrégiben vette kezdetét, de ítéletig nem jutott el az ügy, a felek ügyvédeinek sikerült megegyezniük egymással. Bier megkapta a kárpótlást, de nem 20 millió dollárt, csupán annak töredékét, 380 ezret. Manson jogi képviselői győzelemként értékelték a megállapodást, az összeget ugyanis nem a zenésznek kell állnia: a felét az énekes biztosítója, a másik felét a billentyűs egykori ügynökei fizetik ki.
-est-