Tavalyi, méltán nagy sikert arató koncertje után ismét Budapestre látogat a Hot Water Music és a Bouncing Souls vendégeként bemutatkozó flanelinges punkbanda, a Make Do And Mend, akik az Every Time I Die-jal és a Set Your Goalsszal közös turnéjukból kiválva adnak majd egy teljes értékű, ezáltal is különleges koncertet a Dürer Kert kistermében. Ugyanitt két másik turné is találkozik, hiszen a Latterman-rokon Bridge  & Tunnel, valamint az A389-üdvöske Full Of Hell és a svéd Grieved is tiszteletét teszi a színpadon a szervezői együttműködések eredményeképp…

A Make Do And Mend meghívása pedig korántsem volt véletlen, hiszen a tengerentúli hardcore/punk-színtér egyik legújabb szerveződésének, a Wave-nek (amely olyan zenekarok baráti kapcsolatából áll, mint a márciusban ismét Budapestre látogató Touché Amoré, a La Dispute, vagy épp a Defeater, amely zenekar lényegében elorozta basszusgitárosát a MDAM-től) az egyik legmarkánsabb karakterével van dolgunk. A formáció két évvel ezelőtti bemutatkozó nagylemeze, az End Measured Mile már több volt, mint ígéret, hiszen az album önterápiás, kiíró jellegéből adódóan a Hot Water Music által megihletett dallamos és egyszerre szívfacsaró dalok egy üresjáratoktól mentes, időtlenül aktuális dalcsokorba szerveződtek, ahol a dalszövegek és a dallamok színvonala egyaránt meghatározó volt a személyesség jegyében. Nem is véletlen, hogy a zenekar újdonsült nagylemeze majd a Rise Records (Transit, Hot Water Music) gondozásában jelenik meg az idei év folyamán: a felvételek már zajlanak is, így joggal sejtjük, hogy majd a Dürer Kertben is felcsendül egy-egy újabb szerzemény, természetesen megtartva a már jól megszokott, egyszerre borongós és erőteljes hangzást. A punk szerelmeseinek azonban nem kell ennyivel megelégedniük, hiszen a Bridge & Tunnel második hazai koncertje a tavaly megjelent új nagylemezt helyezi majd előtérbe, míg a metalos hardcore rajongói sem maradnak program nélkül. A Full Of Hell a tavalyi év egyik legjobb bemutatkozását rakta le az asztalra az Integrity, a Gehenna és a Ringworm véráramából, a Grieved nevét pedig az országos cimboráik, a Runes révén is ismerhetik az északi zajos hangzások szerelmesei. Így ha tavaly nyáron lemaradni kényszerültél a Carroll-testvérek zenekaráról, vagy csak ismét szeretnéd teli torokból ordítani a „give up, forget, go back to sleep” sorokat, esetleg legutóbb lemaradtál volna a Bridge & Tunnel Pogo Locós bulijáról, mindenképp a kisterem első sorában lesz a helyed a májusi hónap első igazán meghatározó koncertjén.

A Skalar Music Hungary bemutatja:
2012. május 7., Budapest @ Dürer Kert, 19:00
MAKE DO AND MEND (USA), BRIDGE & TUNNEL (USA), FULL OF HELL (USA), GRIEVED (SWE)
Jegyárak:
2400 Ft (elővételben) / 2800 Ft (a koncert napján)

Jegyelővétel: Westend Speed, Dürer Kert, Underground Store, CD Pince, Revolution Store, Ticket Express