Eredetileg a Lidérces mesék éjszakája egy könyvsorozatban elmesélt sok kis rémtörténet volt, most viszont Guillermo del Toro és André Øvredal (A boncolás) a filmvászonra is elhozták a riadalmat, ami inkább csak olyan mérsékelten ijesztő tinihorror lett. Néhány rövidebb sztorit kiválasztva egy kerek történetté próbálták meg összegyúrni azokat, mely elég közepesre sikerült, de a fiatalabbak számára még így is húzós lehet.
A cselekmény a hatvanas évek végén játszódik, ahol néhány fiatal egy véletlen során a hírhedt Bellows-házban köt ki, ahol a városi legenda szerint a család legkisebb lánya, Sarah valamikor régen sok gyermek eltűnéséért volt felelős. A csapat itt talál rá arra a könyvre, amit maga Sara írt, és ami szép lassan őket is egyesével ejti csapdába. Innentől pedig a jól ismert mederben csordogál a sztori, ha valaki egyedül marad a cselekményben, akkor annak biztosan nem lesz jó vége.
A film közben egyébként egész korrekt módon érinti az adott kor legaggasztóbb problémáit, melyek jó részét persze azóta sem sikerült orvosolni. Kiemelten foglalkozik a zaklatás témakörével, ezáltal pedig elég komolyan próbálja megszólítani a fiatalabb nézőket. A hangulatteremtéssel sincs nagy baj, sőt, még azok a fránya szörnyek is elég ijesztőek tudnak lenni. Viszont a szereplőgárda pokolian gyenge, a párbeszédek kellemetlenül erőltetettek (félő, erre a szinkron is rátett egy lapáttal). Itt egyedül a sztoriban bízhatunk, mert a karakterek nem fognak minket átsegíteni a film bő másfél óráján. Øvredalról a Boncolás óta tudjuk, hogy igen is képes masszívan frászt hozni a nézőre. Itt most nem ez a helyzet, de nem valószínűleg nem is ez volt a cél ott, ahol gyerekekről szól a sztori és főleg gyereknek. A befejezés is inkább őket szólítja meg, ezért ne csodálkozzunk, ha gyakorlott horror nézőként bugyutának fogjuk érezni azt.
A Lidérces mesék éjszakájától nem pont azt vártuk, amit végül kaptunk, de ha valaki egy hangulatos, ugyanakkor nem idegtépő ijesztgetésre vágyik, az nem nagyon fog mellélőni vele.
