[vc_row][vc_column width=”1/1″][vc_facebook type=”standard”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]
Berg Judit mesekönyveiért rajonganak a gyerekek és biztosra veszem, hogy a Lengemesékből készült rajzfilmért is bolondulni fognak. A nádtenger őrzőinek kalandjai izgalmasak és tartalmas szórakozást biztosítanak a kicsik számára.
A 65 perces animációs film a könyvsorozat második részének eseményeit követi. Füttyös Vilkó, a zöldfülű, vagyis hogy zöldhajú lenge fiúcska eseménydús nyarát élhetjük át. Repülhetünk nádirigókon, barátkozhatunk békákkal és siklókkal, sőt harcolhatunk mérges hattyúkkal és a minden hájjal megkent, lusta harácsokkal is.
Az animáció természetesen Timkó Bíbor csodás rajzaira épül, ezért szerencsére különbözik a manapság divatos, harsány és pörgős animációktól. A látvány szép, letisztult és megnyugtató.
A történetről ezt már annyira nem mondhatjuk el. Nekem egy kicsit zsúfolt volt a sztori, mintha mindenáron bele akarták volna suvasztani a könyv összes meséjét, ezért vannak olyan szálak, amikbe csak úgy belekapnak az alkotók, ezek pedig felbukkanásuk után csak úgy lógnak a levegőben. Ezzel ugyan remekül megágyaznak a folytatásoknak, mégis zavaró, hogy fontosabb kérdések megválaszolatlanul maradnak. Ilyen például Vilkó apukájának lehetséges halála és/vagy eltűnése, amiről csak úgy szőr mentén hallunk dolgokat. Ugyanide sorolhatjuk még Táltost, a kacska lábú békát, akit gonoszul csúfolnak társai fogyatékossága miatt, ő meg persze ettől rettenetesen szomorú és az is marad szegény, mert egyik alkotó sem vigasztalja meg.
Általánosságban is igaz, hogy a film csak felveti hőseinek problémáit, de megoldást már nem annyira, vagy csak szórványosan kínál rájuk, pedig a szereplőknek aztán akad baja bőven. A történet elsősorban a felnőtté válásról és a gyerek-felnőtt viszonyról szól, az utóbbiról viszont csak annyit tudunk meg, hogy ezek a zsörtölődő, folyton mérges felnőttek nagyon szeretnek parancsolgatni, meg szabályokat felállítani, de hogy mire is jó ez, arról már nem esik szó. A felnőttek így leginkább csak gonosznak tűnnek, nem pedig gondoskodónak.
Értem én, hogy a gyerek nem hülye, csak gyerek, és jó esetben mellette ül egy értelmes felnőtt, aki elmagyarázhatja a látottakat, de ezek mind olyan fontos témák, melyek kimenetelére illene valamilyen alternatívát felkínálni.
A Lengemesék ennek ellenére szórakoztató és sokszor tanulságos is tud lenni, a hibái meg ilyenformán abszolút megbocsáthatók. Nyilvánvaló, hogy én is ezt nézetném a gyerekemmel, nem pedig valami verekedős robotos vackot a mesetévén. A sajtóvetítésen résztvevő gyerekek pedig egyenesen zabálták a lengék kalandjait, szóval papolhatok én itt bármit a pedagógiai tanulságok hiányáról, a lényeg az, hogy a célközönségnek bejött. Megmondom őszintén, tényleg jó lehet egy nádirigó hátán szállni új kalandok felé!
[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]
