[vc_row][vc_column width=”1/1″][vc_facebook type=”standard”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Az Alice Tükörországban ismét csak lenyűgöző látványvilágával akarja megnyerni és elkápráztatni a közönséget. A csillogó külsőségek azonban nem tudják elrejteni a tényt, hogy a folytatás ugyanolyan üres, mint a Tim Burton által jegyzett első rész.

A Lewis Caroll csodálatos világát atomjaira cincáló Disney most sem lett hűtlen önmagához és a történet szempontjából Alice Tükörországbéli kalandjait ugyanolyan nagyvonalúan kezelte, mint az első részben. Caroll munkáját egyfajta támpontnak használva teljesen újragondolták a történetet és egy nem túl eredeti folytatást eszkábáltak belőle, ami szinte még alapjaiban sem egyezik meg az eredeti sztorival. Ettől mondjuk még összehozhattak volna belőle egy jó kis fantasyt, de a belbecs csiszolgatása helyett ismét a külsőségek felé fordultak.

Az nyilvánvaló tény, hogy a film egy mesterien összeállított vizuális orgia, ami 3D-ben, de különösen IMAX-ben valóban utánozhatatlan élményt ad. Leginkább talán ahhoz tudnám hasonlítani, amikor egy durván átmulatott éjszaka után, Füredről Tihanyba tartva, kiborultam a Lunkamaci nevű vitorlás kabinjából egy hirtelen fordulónál, hogy aztán még órákon át görcsösen ölelgessek egy vödröt az égiekhez imádkozva megváltásért. Ezt pedig jelen esetben bókként kell értelmezni, mert az Alice Tükörországban valóban a CGI legmagasabb minőségét képviseli.

Az alkotók az egész történetet úgy alakították, hogy az minél több lehetőséget biztosítson a mozgás megjelenítésére, ezért biztosak lehetünk benne, hogy valóban karfaszorongatóan izgalmas élményt kapunk. (Vizuálisan!) Alice utazása egyszerre történik térben és időben, ahol nem tudni, hogy éppen merre van a fent és a lent, de múlt és a jelen is összekeveredik, amikor a lánynak magától az Időtől kell megszereznie a Kalapos megmentéséhez kulcsfontosságú gömböt, ami lehetővé teszi az időutazást.

Arról természetesen órákig vitatkozhatnánk, hogy mi a legfontosabb egy filmben, a látvány, vagy esetleg maga a történet. Én mindenesetre azon a véleményen vagyok, hogy ha az ember már mindenképpen hasonló élményre vágyik, akkor fizessen be egy jó vidámparkba, mert a filmezés lényege mindig is a történetmesélés lesz. Engem személy szerint teljesen kizökkentett, hogy folyamatosan hullámzik velem az IMAX terem, mondjuk az más kérdés, hogy az én vesztibuláris rendszerem alapvetően túlérzékeny az ilyesmire, de szerintem ilyen mértékű látóideg túlterhelés mellett még egy sokat látott vadászrepülőgép pilóta sem tudna feloldódni a történetben.

A méltatlanul eltúlzott narratív megoldások miatt ez így inkább cirkuszba való látványosság és nem film. Ennek ellenére nyilvánvalóan borítékolható a kasszasiker.

A suta történet csak villanásnyi lehetőséget ad a színészeknek, ők is, mint minden más, a látvány áldozatai lesznek, alakításuk szinte értékelhetetlen. Egyedül Helena Bonham Carter csillogtathatja meg a tehetségét néha, a többiek inkább csak a díszlet darabjai. Johnny Deep mást sem csinál, csak könnyes szemekkel bámul a kamerába, Anne Hathaway pedig igazi ripacsként adja a Fehér királynőt. Eltúlzott manírjai egyenesen fájdalmasak. Mégsem hibáztathatjuk a kiváló színészeket, hiszen a történet az, amely nem teszi lehetővé, hogy jobban kibontakozzanak. A szereplők közül egyértelműen Sacha Baron Cohen viszi a prímet, valószínűleg azért, mert neki van a legtöbb szövege.

Megnézni Alice kalandjait Tükörországban egyértelműen olyan, mintha egy mozijegy áráért bebocsátást nyerhetnénk Disneyland kapui mögé. Egyszer mindenképpen érdemes kipróbálni, de túl sokat ne várjunk tőle, hiszen ez csak egy egyszerű vidámpark, semmi több.

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

Látvány és semmi több?! (Alice Tükörországban - kritika)
Megnézni Alice kalandjait Tükörországban egyértelműen olyan, mintha egy mozijegy áráért bebocsátást nyerhetnénk Disneyland kapui mögé.
5Szerintünk
Olvasói értékelés: (1 Szavazás)
5.5