[vc_row][vc_column width=”1/1″][vc_facebook type=”standard”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Jared Hess új filmje a ’90-es évek egyik legnagyobb amerikai rablásának történetét meséli el. A Loomis Fargo & Co pénzraktárának kifosztása a valóságban is annyira abszurd és komikus, hogy a filmesek szinte alig változtattak a sztorin, bár Hess azért jócskán hozzáadott az ő spéci humorából, amitől csak még szürreálisabb lett az egész. A Lángelmék egyértelműen kihagyhatatlan, magasan veri az utóbbi idők amerikai vígjátékait a kicsit keményebb (értsd: alpári) poénokkal operáló kategóriában.

David Scott Ghantt (Zach Galifianakis) a jóravaló pénzszállító sofőr mindennapjai jobbára unalmasan telnek, mígnem új kolleganője Kelly (Kristen Wiig) fel nem rázza fásultságából. A lány mellett nem lehet unatkozni és David szinte azonnal bele is esik, mint vak ló a gödörbe, annak ellenére, hogy menyasszonyával a lagzit tervezik. Kelly hamarosan kilép a cégtől, de kapcsolatban marad a hősszerelmes Daviddel, aki bármit megtenne a lányért, így az könnyen ráveszi, hogy segítsen kirabolni a pénzszállító céget. Kelly kétes barátja, Steve Chambers (Owen Wilson) tervei alapján ki is rámolják a páncéltermet és többé-kevésbé simán meg is lépnek 17 millió dollárral. Úgy tűnik minden a tervek szerint halad, de David nem számol azzal, hogy újdonsült cimborái át akarják verni.

A film sztorija szinte teljesen megegyezik a valós eseményekkel. Hess és a forgatókönyvírók azért néhány helyen belepiszkáltak egy kicsit. Nem azért, hogy ütősebb legyen, azzal nem volt gond, csak hogy egy kicsit jobb legyen a dinamikája. Na meg a biztonság kedvéért belecsempésztek még jó pár poént, hogy többet derülhessünk a filmen. Ghantt és botcsinálta bandája azonban az életben is annyira pancser volt, hogy az már magában is olyan, mintha egy vígjátékból léptek volna elő. (A kedvenc részem például a fenti kis dokumentumfilmből, amikor Ghantt nem találja a kocsi kulcsait rablás közben. Ez sajnos kimaradt a filmből, máshogyan oldották meg ezt a jelenetet.)

Biztos vannak, akik már jól ismerik Hess sajátos humorát a Nevetséges Napóleonból. Vagy a Jack Black főszereplésével készült Nacho Libre is kiváló példa direktorunk kicsit speciálisabb látásmódjára. Személy szerint kifejezetten szeretem benne, hogy bár hősei maximálisan ügyefogyottak, mégis van bennük valami végtelenül szerethető és emberi. Hogy Robert Downey Jr. klasszikusát idézzem a Trópusi viharból: Nem nyomják fullba a kretént! Így jöhetnek akár a gusztustalan poénok is, nem csömörlünk meg tőlük. Hess ráadásul mértéktartó is ezen a téren, amiért én kifejezetten hálás vagyok neki!

A színészekkel is minden rendben. Mindig öröm Kristen Wiiget látni, ha nem gusztustalan, Jason Sudeikis pedig remek a perverz bérgyilkos szerepében. Galifianakis hozza a megszokott formáját. Nagyjából most is ugyanazt a hibbant karaktert játssza, mint általában, mégis képes ezt a hősszerelmes pancsert igazán megkedveltetni velünk.

Ezt az egyszerű romantikus pasit, aki mindent képes volt kockára tenni egy nőért, akitől nem kapott mást csak egy kis plátói csókot. A végkifejletet tekintve pedig valószínűleg tényleg ez volt a történelem eddigi legdrágább csókja, ennél romantikusabb (gaz)tett pedig aligha létezik.

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

Igaz sztori, jóféle alpári vígjáték (Lángelmék - kritika)
A Lángelmék egyértelműen kihagyhatatlan, magasan veri az utóbbi idők amerikai vígjátékait a kicsit keményebb (értsd: alpári) poénokkal operáló kategóriában.
7Szerintünk
Olvasói értékelés: (3 Szavazások)
8.9