A ‘Myths Of The Near Future’ című albumával villámrajtot vett Klaxons második lemeze zűrös ügy: a zenekar jó ideje dolgozik a dalokon, többször újrakezdte a munkát, egy ízben kiadója dobta vissza az elkészült anyagot. Most azonban úgy tűnik, révbe ér az együttes – áradoznak a Ross Robinson sztárproducerrel közös munkáról: „A producerünk csinált belőlünk igazi zenekart. Egyenként és zenekarként is a korábbinál sokkal nagyobb önbizalomra tettünk szert általa. Előtte olyan emberek voltunk, akinek voltak nagyszerű ötleteik, de nem tudták, hogyan valósítsák meg azokat” – nyilatkozta Jamie Reynolds, „Az új lemezünk nagyjából hasonló, mint az első, csak éppen nagyobb és teljesebb”. Az új Klaxons-album megjelenésének dátumáról még nem szól a fáma.
-mr2-