A szigetes szervezők már javában dolgoznak a következő évi fesztiválokon, melyhez idén is a közönség segítségét kérik. Szavazz Te is kedvenceidre a honlapokon található kívánsággépek segítségével, hogy viszontláthasd őket a fesztiválok színpadán.

„Minden évben azon dolgozunk, hogy a legjobb line up-ot hozzuk össze a fesztiváljainkra, azonban ehhez óriási segítséget jelent a közönség, hiszen a javaslataik alapján tudjuk, kik azok a nemzetközi zenekarok, énekesek és DJ-ék, akiket a legszívesebben látnának a színpadjainkon.” – mondták el a szervezők. „Természetesen nem tudunk minden kívánságot teljesíteni, azonban mi igyekszünk mindenkit megkeresni, akinek csak felmerül a neve a javaslatok között.” Érdemes tehát szavazni, hiszen talán a Te javaslatodnak köszönhetően élvezheted jövőre kedvenced fellépését valamelyik szigetes fesztiválon.

A kívánsággépeket itt találod:
VOLT
Balaton Sound
Sziget