Az Eisenstein Mexikóban egy túlfűtött vizuális orgia, melyben a Peter Greenaway védjegyévé vált barokkos túldíszítettség szinte elborítja a nézőt. Azonban a látvány nehéz maszkja alatt az élet kimondásra kárhoztatott nagy igazságai csak szappanbuborékoknak tűnnek.

Szergely Mihajlovics Eisenstein a filmtörténet egyik legendás rendezője az 1930-es évek elején érkezett Mexikóba, hogy filmet forgasson az országról. A Que viva Mexico! névre hallgató alkotása sohasem készült el abban a formában, ahogy azt a szovjet mester eredetileg megálmodta, utazása azonban mégsem volt teljesen hiábavaló. Az extravagáns és öntörvényű rendező érzéki tapasztalatokra tesz szert, megismerkedik egy olyan világgal, amiről eddig Oroszországban még álmodni sem mert.

A film középpontjában Eisenstein szerelmi viszonya áll, melyet Palomino Canedo-val, mexikói idegenvezetőjével folytatott. Greenaway erre a szálra fűzi fel a film egész cselekményét. Megpróbálja bemutatni, hogy hogyan is fordul az egyéni nézőpont felé egy olyan művész, akit karrierje elején még megszállottan foglalkoztat a tömegek sorsa.

Eisenstein első, némafilmes korszakának összes alkotásában háttérbe szorul az egyén személyes sorsa. Az ember, mint a sokaság tipizált része jelenik meg nála. Csak sokkal később, a hangosfilm új technikai lehetőségeinek megjelenése után kezdi foglalkoztatni az egyéni hős személyes motivációja, ami voltaképpen szükségszerű és nyilvánvaló változás volt a művészi látásmódjában.

Greenaway némiképp erőltetetten mégis úgy kívánja láttatni ezt a változást a vásznon, mintha az egyedül a mexikói utazás hatása lenne. Mintha Eisenstein zsenijét csak a pillanatnyilag tapasztalt tökéletes szabadság és szerelem érzése változtatná meg és bár kétség sem férhet hozzá, hogy valóban hatást gyakorolt rá, az ilyen fajta erőteljes központozás könnyedén giccsé változtatja a látottakat.

Ki ne tudná, hogy az élet és a halál körforgásában csupán egyetlen fontos dolog létezik és ez a szerelem! Ki ne ismerné a test biológiai és kémiai folyamatainak minden apró részletét, a kéj alkímiáját, vagy akár egy vérző seb fájdalmát. Azzal, hogy Greenaway premier plánban mutatja a hányás vagy az ürítés folyamatát, még nem ruházza fel plusz jelentéstartalommal a kliséket.

Egyértelműen túlzásnak tartom a putyini Oroszország szánalmasan prűd felháborodását Eisenstein és Palomino homoszexuális szerelmi viszonyának ábrázolása miatt, ugyanakkor Greenaway a szexuális aktus puritán megjelenítésével sem ér el árnyaltabb hatást, inkább csak mesterkélt és alpári marad.

A brit rendező bravúros képi látásmódja azért bizonyos fokig kárpótolja a nézőt a légvárakért. A váltakozó ütemű képi installációk sorozatában szinte minden lehetséges kameramozgást és látványelemet megtalálunk. A sebesen forgó kamera képét hirtelen a nyugalom mozdulatlansága váltja fel, a színek olykor káprázatosan élénkek, majd minden kifakul. Greenaway osztott képernyőn mutatja a Patyomkin páncélosból átvett, illetve teljesen újraforgatott képkockákat. Torz és éles váltakozik a vásznon a festészet térrendezését alapul véve, valamint Prokofjev zenéjének részleteit váltják a nyugtalanító zajok és a csend együttese.

A főszerepet játszó Elmer Black pedig remek játékkal, testét és lelkét teljesen átlényegítve jeleníti meg előttünk egy különc művész zsenijének minden részletét.

Kár, hogy a film ennek ellenére egy üres szappanbuborék marad, melyet túl messzire fúj a szél.

A kéj alkímiája (Eisenstein Mexikóban - kritika)
Azzal, hogy Greenaway premier plánban mutatja a hányás vagy az ürítés folyamatát, még nem ruházza fel plusz jelentéstartalommal a kliséket.
5Szerintünk
Olvasói értékelés: (2 Szavazások)
4.6