Rég sejtettük, hogy közeledik – Roland Emmerich rendező nyilatkozataiban néha cáfolta, néha sejttette, de sosem tagadta. A filmtörténet talán legismertebb támadó űrlényei és az ellenük harcba szálló vadászpilóta története nem érhetett véget az első összecsapással. Mostanra biztos, hogy lesz új epizód. Sőt, a rendező már a premier napját is tudja: 2016. június 24-én majdnem pontosan 20 évvel a legendássá vált első rész után kerül az új űrlényinvázió története a mozikba.

A héten végre az is kiderült, kik játsszák a főszerepeket. A sztori középpontjában a 20 évvel ezelőtti vadászpilóta – Will Smith – fia áll majd. Emmerich közzétette, hogy kiválasztotta a színészét: a 23 éves Jessie Usher-é lesz a megtisztelő feladat; a színész már meg is kezdte a fizikai felkészülést. A rendező egy twitter üzenetében azt is közzétette, hogy Jeff Goldblum – aki már az első részben is fontos szerepet vállalt a Föld megmentésében – visszatér, és vele jön Liam Hemsworth is. És az alkotók még további nagy meglepetéseket ígérnek…