Mióta képregényfilmek özönlöttek el mindent, sokszor elhangzik, hogy egyik sem annyira erőteljes, vagy éppen drámai, mint mondjuk Nolan Sötét lovagja. Heath Ledger Jokerje után bő egy évtizeddel pedig most ismét Joker, pontosabban Joaquin Phoenix az, aki beviszi a gyomrost és megmutatja, hogy a képregényhősöket (antihősöket) nem csak szirupos mázban lehet tálalni.
Todd Philips, akik a Másnaposok-trilógiával vált igazán nagyágyúvá, 2016-ban a Haverok fegyverben című filmmel már jelezte, hogy nem csak a nevettetéshez ért, de őszintén szólva ekkora ugrást nem vártunk tőle. Persze mióta készülöben volt a Joker, hallani lehetett arról, hogy mennyire sötét lesz. De a végeredmény még annál is sötétebb, sőt, egy megrázó pszichológiai dráma.
Arthur Fleck nem túl megbecsült bohócként keresi a kenyérre valót, ritka betegséggel küzd, amiért a körülötte lévők inkább megvetik, mintsem együtt éreznének vele, ráadásul egyedül gondozza vele élő beteg édesanyját, aki a város leggazdagabb emberének Thomas Wayne-nek küldözget leveleket állandó jelleggel. Arthur szeretne híres standupos lenni, a véletleneknek köszönhetően pedig esélye nyílik rá, hogy az egész országnak megmutassa mit tud. Persze nem nehéz megjósolni, hogy ebben sok köszönet nem lesz. Sem neki, sem a nézőnek, hiszen az Arthurt körülvevő társadalom épp hogy csak lejjebb és lejjebb taszítja őt, nem pedig felemeli. És mire eljutunk odáig, hogy Arthur Fleckből Joker lesz, döbbenten vesszük észre, hogy mindez olyan eseményeken keresztül vezetett, ami kicsit sem fikció. Vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy ilyesztően valóságos. Azt is könnyen kiszúrhatjuk, hogy a közel negyven évvel ezelőtt játszódó sztori, az emberek gondolkodása, a történések akulása napjainkban is bőven elképzelhető lenne. Ahogy a média manipulálja az embereket, félelmet kelt, eldob egy pillanat alatt és ahogy ezt a közönség aggresszióval teli befogadja napról napra, abban bizony semmi retró és semmi fikció nincs.
Joaquin Phoenix elképesztő, tényleg nehéz megtalálni az ideillő szavakat, hogy pontosan jellemezzük őt. Az Oscar-díj egy dolog, azt már szinten most át is lehetne adni neki, de ő azon is túl mutat. Eddig is sok jó alakítást láthattunk tőle, de itt csontsoványan, elképesztő érzelemskálán átutazva, egyre mélyebbre merülve az őrületben bármelyik korábbi szerepén túltesz.
Bár a Joker tényleg eszméletlen jó film és nagy közönségsiker, közel sem biztos, hogy ezen felbuzdulva kapunk egyhamar hasonlót, hiszen sem a DC, sem a Marvel nem ebben a vonalban gondolkodik. Pedig Todd alkotása után mindkét stúdió produktumai gyerekesebbnek tűnnek, mint valaha. De közben egy kicsit jó érzés is, hogy csak ilyen ritkán kapunk hasonló minőségű művet a képregények világából, ezért ezt sokkal jobban meg is becsüljük.
