[vc_row][vc_column width=”1/1″][vc_facebook type=”standard”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]
Tobey Maguire (Testvérek, Pókember) is rendezői pályára lép, első munkája pedig Jo Nesbø nagy sikerű novellájából, a Vér a havon c. könyvből készül.
Ez az a regény, ami után még Leonardo DiCaprio is élénken érdeklődött a megfilmesítés, illetve konkrétan a főszerep miatt, de végül Leo túlságosan le volt terhelve ahhoz, hogy valóra válthassa ezzel kapcsolatos terveit.
Nesbø egyébként Tom Johansson álnéven írta a szóban forgó krimit, mely Olavról, a bérgyilkosról szól, aki még élvezi is a munkáját. Ám amikor munkaadója, Norvégia egyik legrettegettebb bűnőző vezére azzal bízza meg, hogy ölje meg félrelépő feleségét, nem várt akadályba ütközik. Olav beleszeret a nőbe, onnantól pedig minden felborul körülötte.
Közben októberben is kapunk egy Nesbø adaptációt, akkor érkezik ugyanis a mozikba a Hóember, melyben Michael Fassbender játsza Harry Hole nyomozó szerepét.

Animus kiadó
Ijesztő lesz az első Harry Hole-film – plakát is érkezett a Hóemberhez
Imádja új szerepét a kétszeres Oscar-jelölt Michael Fassbender: Jo Nesbø Hóember című könyvének filmváltozatában alkoholista norvég detektívet játszik. A magyarul is olvasható skandináv krimi hőse korántsem hibátlan ember, és pont ez tetszik Fassbendernek. „ Elég ijesztő lesz a film, a nézők le fogják rágni a körmüket izgalmukban – mondta a színész a Digital Spynak adott interjújában.
[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]