A svéd In Flames gitárosa, Jesper Strömblad szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt kért egy kis pihenőt alkoholproblémáira hivatkozva, így többek közt a budapesti bulira is nélküle jött a melodic death metal egyik alapzenekara. A zenész azóta sem épült fel teljesen függőségéből, így jobbnak látta bejelenteni végleges távozását. Jesper – aki 17 évig volt a zenekar szimbolikus tagja – közleményében kifejtette, hogy esze ágában sincs befejezni zenei karrierjét, de ebben a helyzetben ez volt az egyetlen járható út. A banda reagálásában kiáll Strömblad mellett, elmondásuk szerint ők a jövőben is támogatni fogják mindenben és elfogadják döntését is. Végleges helyettesítéséről később gondoskodnak.