Az elmúlt hetek egyik itthoni slágertémája volt, hogy hol is van a nők szerepe a társadalomban. A heves vitát figyelve felmerült az emberben: esetleg nem David O. Russel (Amerikai botrány, A napos oldal) új filmjének reklámpkampánya volt ez az egész? A Joy-ban ugyanis ott van vastagon amitől Kovács Ákos próbálja ‘megvédeni’ a nőket: önmegvalósítás és karrier.

A film egyébként Joy Mangano üzletasszony igaz történetét meséli (vagy merít belőle) olyan parádés szereplőgárdával, melynek a címbéli karakter alakító Jennifer Lawrence mellett Robert De Niro és Bradley Cooper is tagja. Hogy volt e szükség ennek a történetnek a megfilmesítésére, azon mondjuk lehetne vitatkozni, de nem a mondandója miatt.

Joy (Jennifer Lawrence) története inspirációnak tökéletes lehet. Megmutatja, hogy kellő kitartással bármilyen élethelyzetből ki lehet törni, az álmokat meg lehet valósítani, a kívánt célokat el lehet érni. Még akkor is, ha épp Joy esetét látva az ex-férje a pincében lakik, mentális problémákkal küzdő anyja nem bír elszakadni a szappanoperák világától, az apja pedig ismét hozzájuk költözik, mivel aktuális nője kidobta. Sőt, még akkor is, ha a családi problémák mellett nem egy világmegváltó ötlettel akar kitörni, hanem egy szenzációsnak mondott felmosóval. Igen, egy olyan felmosóval, amilyet az amerikai háziasszonyok eddig még nem láttak, de nagyban megkönnyítheti az életüket.

Mondhatni banális a sztori központi témájául szolgáló felmosó-biznisz kiépítése, de tudva, hogy dollármilliókat hozott Joy Manganonak, mindjárt komolyabb súlya van az egésznek. Már-már az amerikai álom megvalósulásának lehetünk szemtanúi ebben a két órában, de azért szerencsére nem csak a mézes-mázos sztorimeséléssel töltötte meg David O. Russel a filmet. Furcsa helyzetek sora kíséri a beteljesülést, melyek sokat javítanak a film élvezeti értékén. Szükség is van rá, mert hiába értékeljük Joy küzdelmét és sikerét, valahogy nem áll össze a kép, miért is kívánkozott ez a sztori mozivászonra.

A szereposztás nyilván nagy erőssége a filmnek, hiszen ismét együtt láthatjuk Bradley Coopert és a komoly díjra jelölések ellenére szerintem most egy kissé halovány Jennifer Lawrence-t a vásznon, de a legnagyobb öröm Robert De Nirón tapló apaként nevetni. Szintén a pozitívumok mellé tehetjük, hogy semmilyen szerelmi szál nem zavar be feleslegesen a filmbe, ami nem kis bátorságra utal az ilyen típusú alkotásoknál. Van tehát egy cél: befuttatni a nagy ötletet és minden más e köré épül.

A Joy nem lesz a kedvencünk, de szívmelengető lehet azoknak, akik úgy érzik, megrekedtek egy szinten, vagy kilátástalan a helyzetük, pedig szeretnének előrébb jutni az életükben. Az a tény, hogy egy családanya éri el az áhított karriert, nálunk is aktuális téma. Már csak emiatt is közönségére fog találni.

 

Köszönet az InterComnak a vetítésért! Bemutató: 2015. december 31. 

Jennifer Lawrence most maga után moshat fel (Joy - kritika)
Furcsa helyzetek sora kíséri a beteljesülést, melyek sokat javítanak a film élvezeti értékén. Szükség is van rá, mert hiába értékeljük Joy sikerét, valahogy nem áll össze a kép, miért is kívánkozott ez a sztori mozivászonra.
Ami tetszett
  • Robert De Niro a legjobb
  • kellemes a film humora
Ami nem tetszett
  • nem köti le a figyelmet
6Szerintünk
Olvasói értékelés: (3 Szavazások)
8.2