November 20-án jön az Ivan & The Parazol harmadik albuma, a The All Right Nows.
A megjelenést rendhagyó esemény kíséri a Toldi moziban filmvetítéssel és kiállításmegnyitóval november 21-én, lemezbemutató koncert december 3-án az A38 hajón.

Harmadik albumát jelenteti meg novemberben az Ivan & The Parazol zenekar The All Right Nows címmel. A csapat tovább csiszolta autentikus, vintage hangzását, a dalok pedig minden eddiginél kiforrottabban adják vissza a srácok által megálmodott világot.

A The All Right Nows november 20-tól érhető el digitálisan, CD formátumban pedig november 21-én jelenik meg egy nagyszabású művészeti esemény keretén belül a Toldiban. Itt nemcsak az új lemezzel és a zenekarral találkozhatnak a rajongók, de a moziteremben egy exkluzív vetítés során megnézhetik azt a dokumentumfilmet is, mely bemutatja az új anyag születésének folyamatát.

És hogy a jeles dátum még emlékezetesebb legyen: kiállítás nyílik kortárs művészek és dizájnerek alkotásaiból, amelyeket az új lemez egyes dalai ihlettek. Az új számok rengeteg asszociációs lehetőséget biztosítottak a felkért művészek fantáziájának, amit ők ki is használtak: láthatunk majd Mezítlábas cigit és Molotovkoktélt is – a közös bennük hogy mindegyik egy-egy új Parazol dal címét viseli saját márkájaként.

Akik ismerik a Parazol elhivatott legénységét, tudják, hogy eddig sem riadtak meg a kompromisszum-mentes megoldásoktól elképzeléseik megvalósítása során: a srácok többször is kivonultak a fővárosból ihletet meríteni, és a próbaterem helyett vidéki házak nappalijaiban írták-gyúrták-csiszolták a harmadik album dalait.  A produceri szerepkört sem külső kézre, hanem billentyűsük, Beke István “Bex” gondjaira bízták. A felvételek során pedig analóg eszközökkel és hangszerekkel kísérleteztek, hogy a leghitelesebben adják vissza az általuk elképzelt hangzást.

“A lemezcím utalás a saját kezdeteinkre: egymás közt The All Right Nows-nak hívtuk magunkat.” – mesélte Vitáris Iván, a banda frontembere.- “Mind zeneileg, mind a szövegek minőségét tekintve ezt az alteregót akarta magára ölteni a zenekar már az első két albumnál is.”

A végeredmény több, mint egy jól megszólaló kortalan rocklemez vagány dobokkal, stílusos gitárral és tökös énekkel: az új dalokkal nagyot lépett előre a csapat a korábban megkezdett úton. A szövegek továbbra is hitelesek, önazonosak: saját élményeikből és történeteikből indultak ki a srácok, amikor tavaly nekiálltak az új anyagnak. Ennek is köszönhetően a felvételek minden eddiginél jobban visszaadják a Parazol koncertek eksztatikus lendületét, dinamikus lüktetését.

A már korábban publikált Modernial és Grand Club előrevetítik, mire lehet számítani az új korszakban és a decemberi 3-i lemezbemutató koncerten az A38 hajón: kitörő energiáktól fűtött, jelenkori rock’n’rollra!