Az 1978-as Halloween óta hihetetlen, de eltelt kereken negyven év. Jó néhány feledhető és még annál is gyengébb úragondolási kísérlet után most David Gordon Green rendezésében és ismét Jamie Lee Curtis főszereplésével készült el az a folytatás, amit már nagyon megérdemelt a négy évtizeddel ezelőtti horror klasszikus. 

A mostani film története szerint Michael Myers egy nagyon szigorúan őrzött elmegyógyintézetben tengeti mindennapjait teljes némaságban, teszi mindezt évtizedek óta, szóval e szerint a másodiktól az összes Halloween-epizódot kitörölhetjük az emlékezetünkből. A kegyetlen gyilkost orvosa, Dr. Sartain különös gondossággal figyeli, míg egy szép halloweeni napon át nem költöztetik Myerst egy másik intézetbe. Vagyis persze csak szeretnék, mert Myers megragadja az alkalmat a szökésre és már indul is a gyilkolóhadjárata. Eközben Laurie Strode (Jamie Lee Curtis) szinte már betegesen retteg a szörnyeteg visszatérésétől. Na nem is elsősorban magát, hanem lányát és főleg annak unokáját félti nagyon. Csakhogy a gyilkossal való új találkozóra még Laurie sem lehetett igazán felkészülve. Vagy mégis?

Szerencsére nem csak az új idők szavát érti nagyon jól ez a borzongatás, de minőségi nosztalgiázásban is meglehetősen kiemelkedik. Számtalan motívum idézi meg a klasszikus filmet a zenétől a szereplőkig. És ha már a szereplők, piros pont, hogy sikerült olyan karaktereket találni, akikért instant tudunk aggódni és persze szomorkodni a lemészárlásukon. Jamie Lee Curtis pedig atomjó és nem csak azért mert kőkemény, mint a mai filmes nőideálok, hanem mert egyben igen törékeny és szimpatikus is a néző számára.

A film egyébként nem idegenkedik a humortól sem, ami kifejezetten jól áll neki, nem hat izzadságszagúan a véres jelenetek közé szúrva. Szúrás amúgy is jut jó sok erre a másfél órára, melyből egyértelműen kiderül, mi hajta Myerst: a gyilkolási vágy. Mindegy hogy kit, hogyan mikor, csak halva szeretne látni. Hogy ez valami földöntúli gonoszság, vagy egy kezdetektől megborult elme cselekedete, arra mondjuk ez a film sem ad választ, de ezt nem is vártuk tőle. A lényeg, hogy nagyon hatásosra sikerült a Halloween feltámasztása és mi parázhatunk egy jót a moziszékben ülve.

Halloween (kritika)
Jó néhány feledhető és még annál is gyengébb úragondolási kísérlet után most David Gordon Green rendezésében és ismét Jamie Lee Curtis főszereplésével készült el az a folytatás, amit már nagyon megérdemelt a négy évtizeddel ezelőtti horror klasszikus. 
7.5Szerintünk
Olvasói értékelés: (1 Szavazás)
7.7