Akinek szerencséje volt, az már láthatta júniusban a letlive.-et élőben, hiszen a Boysetsfire előtt játszottak Budapesten. Angliában jelenleg őket tartják az idei év legizgalmasabb zenekarának, ezért nem érdemes lemaradni róluk. Két nappal az újabb magyarországi látogatásuk előtt, Londonban sikerült mikrofonvégre kapni a srácokat. Jason Aalon Butlerrel (ének), Jeff Sahyounnal (gitár) és Ryan Jay Johnsonnal (basszusgitár) beszélgethettem…

– Ez volt a saját turnétok utolsó két állomása itt Londonban. Milyen érzés volt végre nem előzenekarként színpadra lépni?

Jeff: Remek volt!
Jason: Ebben az a legérdekesebb, hogy végre láthattuk, hogy hány embert érdekel a zenekar, hiszen most csak azért jöttek el, mert ránk kíváncsiak. Jó volt látni, hogy ennyi embert meg tudtunk fogni.

– Pihenni most sem sokat fogtok, hiszen 2 nap múlva kezdődik egy újabb turné, ahol az Enter Shikari előtt léptek majd színpadra. Úgy hallottam, nem keveset isznak a srácok, hogyan fogtok velük lépést tartani?

Jason: Valójában a turné már holnap kezdődik, repülünk Lengyelországba. Nincs megállás.
Ryan: Mi nem nagyon szoktunk inni, de ettől függetlenül szeretünk bulizni. Jó lesz!
Jason: Nekem nagyon jól megy alkohol nélkül is a bulizás, valahogy kifejlesztettem ezt a különleges képességet.

– De nem vagytok straight edge-ek, ugye?

Jason: Nem, egyáltalán nem. Mondjuk én személy szerint nem iszom, és nem élek más szerekkel sem, de nem vagyunk straight edge zenekar egyáltalán.

– Jason, a gyerekkorod egy részét Skóciában töltötted. Milyen érzés volt ugyanitt színpadra lépni?

Jason: Igen, néhány évig ott éltünk, amikor gyerek voltam.  Valójában elég furcsa volt fellépni, mert Skócia az a hely volt, amire egy ideig az otthonomként gondoltam, és most, hogy a turné és a gyerekkorom egy része találkoztak… Érdekes volt. Nagyon jól éreztem magam, jó volt visszatérni. Az egyik koncertre még anyukám is eljött.

– Most látott először fellépni?

Jason: Nem, de nem látott minket olyan sokszor, szóval ez egy volt azon kevesek közül, amikor ő is el tudott jönni. Nagyon tetszett neki, találkozott az egész bandával, és mondta a srácoknak is, hogy milyen lenyűgöző volt a koncert. Azt hiszem egy kicsit el is pityeredett. Nagyon édes volt.

– Ha már az anyukádról beszélünk… Pár hete forgattátok le a második klipeteket, méghozzá a ’Muther’ című dalhoz. Mikor láthatjuk a videot?

Ryan: Azt a klipet már mi is nagyon szeretnénk látni.
Jason: Igen, még mi sem tudjuk pontosan, mikor lesz kész, kell egy kis idő az utómunkára. De reméljük hamarosan mindenki láthatja, minket is beleértve.

– És mit keres a nyúl jelmez a Casino Colombus klipben?
Jeff: Imádjuk a nyúl jelmezt, nem véletlenül szerepel majd a következő klipben is.

Jason: Igen, úgy döntöttünk, hogy a nyuszi-ember visszatérő karakter lesz.

– Rengetegszer hasonlítanak benneteket más post-hardcore bandákhoz, úgymint a Glassjaw, a Refused, vagy az At the Drive-in.  Erről mi a véleményetek?

Ryan: Mindegy, hányszor olvasom, még mindig hihetetlen.
Jason: Köszönjük szépen! Remek zenekarokról van szó. Igazából ha egy banda nem olyan könnyen beskatulyázható, akkor általában egyszerűbb őket más bandákhoz hasonlítani, de ettől függetlenül nem biztos, hogy ugyanazon az ösvényen járunk, mint ők. Mindenképpen hatalmas bók ez a letlive.-nek, de nem hiszem, hogy hasonlítanánk rájuk.

– Szóval akkor nem ezek a zenekarok inspiráltak benneteket?
Jason: Ezt azért erős lenne így kijelenteni, de nem feltétlenül miattuk kezdtünk zenélni. Mindenesetre köszönjük az összehasonlítást, nagyon jól esik.

– Mikor volt az a pillanat, amikor ráébredtetek, hogy a letlive. nem egy szabadidős zenekar többé?
Jason: Amikor levarrattam a karom.

Ryan: Talán akkor, amikor 2 éve Jeff is csatlakozott a zenekarhoz, és nagyon jó barátainkkal, a Blood zenekarral indultunk kanadai turnéra. De most hirtelen nagyon sok rajongónk lett az egész Egyesült Királyságban, úgyhogy sokan meg is utáltak minket.
Jeff: Igen, borzasztó.
Jason: Őszintén nekem a zene és a zenekar sosem volt szabadidős tevékenység. Mindig is ezzel szerettem foglalkozni. Ott van még a család, a barátok, kapcsolatok, de a zene mégis az egyetlen olyan állandó dolog, ami mindig ott volt, és mindig is ott lesz, ha szükségem van rá. Szerencsések vagyunk, hogy ezt most már nem hobbinak, hanem karriernek hívhatjuk.
Ryan: Talán Jason és én voltunk azok, akik ezt az elejétől fogva így kezeltük, de eljött a pont, amikor Anthony-nak (Anthony Rivera – dobok) ott kellett hagynia a sulit. Egyik nap jött próbára és azt mondta: ’Srácok, holnaptól nem járok be az óráimra.’ Szerintem ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttük, hogy mással már nem is nagyon fogunk foglalkozni. Én pedig otthagytam a könyvesboltot, ahol dolgoztam.
Jason: Igen, emlékszem, nekem az volt a sorsforduló, amikor megmondtam a strip clubnak, ahol vetkőztem, hogy sajnálom, felmondok. Nagyon szomorúak voltak…

– A színpadon teljesen megőrültök. Honnan jön ez a hatalmas düh, és hová tűnik, amikor lejöttök a színpadról?

Jason: A színpadról jön, és ott is marad. Ott szabadul fel a bennünk felgyülemlett harag. Olyan ez, mint az Agent Orange (nagyon durva gyomirtó szer, amit az amerikai kormány kísérletezett ki a vietnami háború idején – szerk.).  A koncert idején a levegőben van, de a show után teljesen eltűnik és ártalmatlanná válik. Szerencsések az emberek, mert a színpadon kívül egyáltalán nem ilyenek vagyunk. Ezt csak a zene teszi. Ez egyedül koncert közben megengedett, de ott szinte kötelező is. Reméljük így sikerül megragadni az embereket, és éreztetni velük azt, amit mi is átélünk.
Ryan: Ez igazából nem is mindig harag, csak nagyon erős érzelmek, szóval a zenén keresztül fejezzük ki magunkat. Aztán lemegyünk a színpadról és nem szólunk egymáshoz egy darabig.
Jeff: Tiszta emo.

– Felléptetek pár fesztiválon, melyik bandák koncertjei tetszettek a legjobban?

Jason: Az Arcade Fire és az Incubus.
Jeff: Mindenképpen az Arcade Fire… Amit viszont nagyon lehúztak, de szerintem eszméletlen jó volt, az a Glassjaw. Jó volt még a Bronx és a The King Blues. De amikre a legjobban kíváncsi voltam, azokról mind lemaradtam. Nem a legjobb érzés, amikor a parkolóban hallod a Deftonest játszani… Amikor Leedsben játszottunk, akkor Readingben voltak a számomra érdekes bandák, aztán pedig mi voltunk Readingben, és ők Leedsben… Talán majd jövőre.

Mondjatok 3 albumot, ami jelenleg a lejátszótokon pörög!

Jason: J. Cole – Friday night live, ami egy válogatás album, Frank Oceantől is valami válogatás, és Damien Rice – O című albuma, azért most nagyon odavagyok.
Jeff: Igen, azt hallgattuk tegnap egész nap, jó kis album.
Ryan: Mostanában egyfolytában az Arcade Fire – Neon Bible című lemezét hallgatom, ott van még a Flaming Lips legújabb kislemeze, a Gummy School és a Title Fight új albuma (Shed) is nagyon ott van. Azóta hallgatom őket, hogy ugyanazon a színpadon játszottunk a Readingen. Jó kis banda!
Jeff: Nálam is pörög az Arcade Fire – Neon Bible, nem tudom, hogy ezt elmondhatom-e, de a Thrice új lemeze nagyon bejön. (ami majd szeptember 20-án fog megjelenni – szerk). Ezt is le fogod írni?
Jason: Mindenképpen írd le! Kalózkodunk.
Jeff: Az új Death Cab For Cutie is elég jó, meg újra elkezdtem Smashing Pumpkinst hallgatni. Visszahozza a régi emlékeket, amikor azon a rohadt furcsa helyen stúdióztunk…
Ryan: Jaj, csak nem fogsz sírni? Haver, te sírsz?
Jeff: Haha, nem, jól vagyok, köszi.

– Kedden Magyarországon fogtok játszani, mit üzentek a magyar közönségnek?

Ryan: Stand up!
Jason: Igen, mindenképp, álljatok fel.
Ryan: …and let yourself live.. (és hagyjátok magatokat élni)
Jason: Komolyabbra véve… mi csak annyit szeretnénk, hogy a közönségünk érezzen valamit. Akármit. Erre bátorítjuk az embereket. Lehet, hogy mind csak azért vagyunk itt, hogy megosszuk egymással az élményeinket, hogy megnyíljunk. Ugyanakkor legyél elég bátor és tartogasd magad valakinek, aki megérdemli, mert megéri. És ha a zenénken keresztül ezt át tudjuk adni, akkor az épp elég.

– Korbély-Németh Veronika –