A ‘Rhythm Train’ című gyereklemez elkészítésének ötlete Dick vany Dyke-tól származik, ő kérte fel Chad Smith-t arra, hogy az album zenei kidolgozásában nyújtson segítő kezet, és írjon alapokat a szerzeményekhez. Smith nem csupán dobosként, hanem producerként is dolgozik az anyagon, és pár számban vokális részeket is vállalt, sőt, még rappelni is megtanította a 84 éves színészt…
„Nem játszom olyan keményen a dobokon, mint szoktam, de azért próbáltam kreatív lenni. A lényeg, hogy megpróbátam olyan jó dalokat készíteni, amilyeneket csak tudok, ez nem változott a korábbi munkáimhoz képest. Távol áll tőlem a rap, de igyekeztem az első naptól kezdve ebben is segíteni Dicknek. Meglehetősen vicces munka volt” – mondta a lemezről a dobos.
A lemezen többféle stílusú dalok találhatóak rock, folk, bluegrass, természetesen mind gyerekeknek szánt, könnyen befogadható verzióban.