[vc_row][vc_column width=”1/1″][vc_facebook type=”standard”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Nem fogok hazudni, a Green Day miatt zenélek. Nyilván, ki tudja, mi történik, ha 16 évesen nem pont a Dookie album jön szembe, de az jött, és eldőlt, hogy sohasem lesz belőlem house-DJ. Vágás, két évvel később már egy dobossal próbálgatjuk, hogy milyen is az, amikor több ember együtt csap zajt – és persze, hogy a Basket Case –t gyalázzuk meg az első „próbán”.

green-day-wbr-press-2016-cr-frank-maddocks-billboard-1548

Ötletem sincs, mit jelenthet a Green Day valakinek, aki mondjuk az American Idiot album után szerette meg őket. Ötletem sincs, milyen az, amikor egy zenekar Wake Me Up, When September Ends-feldolgozást szeretne játszani, és ötletem sincs, mit gondoljak a Green Day legújabb, Revolution Radio című nagylemezéről.

Mert van itt minden, mint a búcsúban: a megszokott, kiérlelt Green Day-hangzás, a kötelező gyors és hangos dal (a lemezről elsőként kiadott Bang Bang), a semmilyen szépdal, ami fura ízt hagy maga után a lemez végén (Ordinary World), az üres, tökéletesen felesleges, félresikerült megmondás a „fura világról”, amiben élünk (Troubled Times), valamint a két dal, ami erről a lemezről bármikor bekerülhet a koncertprogramba, mert pontosan ugyanazokból az elemekből gyúrták össze őket, mint az eddigi slágereket, és rohadt jól szólnának stadionban/fesztiválon (Bouncing Off the Wall és Say Goodbye).

Utóbbi konkrétan annyira ugyanolyan, hogy akárhányszor meghallgattam, mindig a Holiday refrénjét kezdtem el énekelni.

Gyere velünk busszal a Green Day Nova Rockos koncertjére!

.
És nem, nem lehet ezeket a dalokat a háromakkordos punkdalokra váróknak bemutatásként értelmezni, mert arra ott volt a 2004-es album. Meg az utána következők. Ráadásul a Revolution Radio szövegileg sem lett olyan erős, hogy tíz (sőt, kettő!) év múlva visszamutogassunk rá, hogy az bezzeg. Ez alól talán a túlélős Still Breathing képez kivételt, ami a lemez közepén még ígér valami pozitív változást, de aztán megint visszatérünk ugyanahhoz, amit már ezerszer hallottunk a zenekartól.

Ahogy az American Idiot meglepett mindenkit a monumentalitásával, ahogy az ¡UNO!, ¡DOS!, ¡TRÉ! lemeztrilógiából még mindenki összeválogathatott magának egy neki tetsző 10-12 számos nagylemezt, a Revolution Radio úgy nem csinál semmit. Kicsit az az érzése az embernek, hogy a Green Day nagyon ki akart adni valamit idén, ezért megnyomták a Random Green Day Generátor gombjait, és sorsoltak maguknak újabb dalokat.

De azért bármit is csinálnak a jövőben, sikítozva fogom meghallgatni, amint kijön. Mert Billie Joe Armstrong még mindig az egyik legnagyobb király. Meg Tré Cool. És persze Mike Dirnt.

Régen minden jobb volt.

Beke Dani – Kozmosz

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

Forradalmian ugyanaz (Green Day – Revolution Radio albumkritika)
Kedvenc dalok
  • Revolution Radio
  • Still Breathing
  • Bang Bang
5Szerintünk
Olvasói értékelés: (11 Szavazások)
8.3