[vc_row][vc_column width=”1/1″][vc_facebook type=”standard”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]
Nagy várakozás övezte Daniel Day-Lewis utolsó filmjének megjelenését. Sajnos Paul Thomas Anderson műve viszont közel sem váltja be a hozzá fűzött reményeket, sőt nem túlzás kijelenti, hogy csalódást okozott.
Reynold Woodcock (Daniel Day-Lewis) híres ruhatervező életébe kapahatunk bepillantást, aki a második világháború után magára találó világ egyik legnagyobb divattervezője lett. Dolgozott a királyi családnak, filmcsillagonak és más előkelőségeknek is. Egyszóval ő öltöztette a felső tízezret, nővére Cyril segítségével, aki kézben tartotta az üzletet és kissé bogaras bátyja mindennapjait, hogy semmi se gátolja az alkotásban. Ebbe az idillbe csöppeben bele Alma (Vicky Krieps), a vidéki pincérnő, aki kezdetben csak múzsája, később azonban szeretője, és társa is lesz, ami felforgatja Reynold eddig jól megszokott életét.
Tekintve, a film körüli őrölt felhajtást, nagyobb volumenű filmre számít az ember. Arról lehetne vitatkozni, hogy mennyire szükségszerű egy filmet azzal reklámozni, hogy ez lesz a főszereplő utolsó egész estés mozija. Hiszen ha az alkotás maga nagyszerű, akkor nem kellene megtámogatni egy pátoszos, visszavonul a hollywoodi legenda felhajtással. Maga a film ugyanis, nem sok nyomot hagy az emberben. A megrögzött agglegény, aki az ötvenes éveiben jár, végre meglát egy nőben valamit, ami annyira magával ragadja, hogy bevonja az ő saját, cseppet sem hétköznapi világába, amit nővérével alakított ki, és eddig mindenkinek megvolt benne a maga szerepe. Ezt az idillt borítja fel, egy másik társadalmi rétegből érkező nő, aki megküzd a beilleszkedés nehézségeivel. Eddig semmi eredeti nincs a történetben, amit eddig nem láttunk még. Akkor, sem ha ezt egy világhírű divattervező életrajzi regényébe ültetjük bele, amint 130 percen keresztül forgatja a tűt és az ollót a kezében. Nem lehet elvitatni azonban, hogy vannak drámai fordulatok, melyek képesek az elcsigázott nézőt kilendíteni a holtpontról. A sajnálatos azonban az, hogy amilyen váratlanul jön ez néhány epizód, ami a meglepetés erélyével hat, ugyanolyan gyorsan el is illan, és helyébe megint beköltözik a helyi varrónők szakköre, szép beszédű mesterükkel az élén.
Daniel Day-Lewis utolsó szerepése a filmvásznon inkább tűnik a hattyú halálának, mint egy megbecsült, egykor volt nagy sztár igazi elköszönő filmjének. A mellette csak mellékszereplőnek szánt nők sokkal erősebb karakterek a filmben. A nővérét alakító Cyrilt (Lesley Manville) nagyon erős érzéseket vált ki a nézőből. Ezeken felül, kétséget kizáróan a színészek közül a legerősebb Alma (Krieps), ő az egyetlen, akinél megfigyelhető a karakterfejlődés.
Egy legendás színész utolsó szereplését láthatjuk, és mégis hiányérzetünk támad. Anderson és Day-Lewis hozta a kötelezőt, de talán utóbbi sem gondolja úgy, hogy ez élete szerepe. Talán ez motivációt ad neki, egy méltóbb elköszönéshez, és a búcsú nem végleges.
[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]
