A hónap elején jelent meg Esterházy Péter és Szüts Miklós közös munkája. A bűnös című rendhagyó kötetben Esterházy a festő akvarell naplójegyzeteihez írt felkavaró rémhistóriát. Az író őszintén vall a könyvben súlyos betegségéről az olvasóknak. Esterházy nyár közepén jelentette be a göteborgi könyvfesztiválra írt levelében, hogy hasnyálmirigyrákkal küzd.

A posztmodern irodalom kiváló mestere így ír most megjelent könyvben betegségéről:

„Egy gyilkosság története- és egy szerelemé. Vagy a kettőé együtt, tehát szerelmi gyilkosságról szól. A gyilkos neve Hasnyálka. „Hát… valójában Hasnyálmirigyrák volt a neve az ebadtának.” Iszonytatóan groteszk figura. Viszi Hasnyálkát az indulat, reneszánsz egyéniség ő, üzekedik és öl, mint a bajszos- kardos Balassi Bálint, az érzékien démonikus Don Juan, vagy mint a féltékenység mardosta Othello. Legszívesebben hagyná is a csudába a modernitást a narrátor, inkább az Esterházyak hőskorában, az Isten látta, istenáldotta XVII. századba, a daliás időkbe tenné át a történetet, de nem teheti: a hasnyálmirigyrák szempontjából mégiscsak a jelen az érvényes, a „jó”: „Csukd be, fiam, azt a XVII. Századot, jön be a hideg vagy a huzat”.”

Nehéz szavak. Fénytelenül sötét képek, feketék és piszkosfehérek, néha a mélységesen vörös magányosság szól belőlük, néha pedig egyfajta kellemesen komfortos távolságtartást, egyfajta vidám derűt közvetítenek a képekkel párosított betűk, melyek maguk is képpé olvadnak össze. Textus életről, halálról és szerelemről úgy, ahogy csak Esterházy képes festeni a magyar nyelv szavaival.