November 5-én hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Randy Miller, a Seattle-i The Myriad nevű zenekar dobosa. A zenész 2008 óta küzdött a csontrák egyik igen agresszív fajtájával, de szervezete már nem bírta tovább a harcot. Halála előtt pár nappal zenekarának jelenlegi és korábbi tagjai, a barátok és a család összegyűltek Randynél, hogy még egyszer utoljára láthassák őt és beszélhessenek vele. Miller, akinek sajnos nem volt betegbiztosítása sem, a következő mondatokkal búcsúzott szeretteitől és a hozzá közel álló emberektől: “Sokat gondolkoztam mostanában az életemről, hogy miért is nem lettem gazdag például, pláne, hogy hogy az elmúlt két év kórházi számlái mindenünket elvitték. A házunkat is áruljuk, ráadásul alig van valamink. De mégis, tudjátok, gazdagnak érzem magam. Van egy csodálatos családom és az enyém volt a világ legjobb melója. Valahol ez muszáj, hogy jelentsen valamit.“. Randy Miller 39 éves volt, két gyereket  –  Conner (11) és Gillian (9) – hagyott maga után. R.I.P.